Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay

Kgfb: leszoktunk a biztosítóváltásról

A biztosítási piac díjbevétele a fióktelepekkel együtt 4,7 százalékkal nőtt 2020-ban az előző évhez képest, és elérte az 1285 milliárd forintot – közölte Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítási- és pénztárfelügyeleti igazgatója.

Az MNB Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésének publikálása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az igazgató elmondta, hogy van realitása a szektor jövőképében meghatározott 2000 milliárd forintos díjbevétel elérésének.

A háztartások bruttó vagyona 110 ezer milliárd forintra nőtt tavaly, ami több mint 9 százalékos növekedést jelent. A vagyonnövekedésben szerepet játszhatott a hitelmoratórium mellett az is, hogy a járvány miatti korlátozások idején átmenetileg kevesebbet költhettek az emberek – mondta.

A tavaly tavaszi aggodalmak ellenére az élet ágazatban jelentős kiáramlás nem volt tapasztalható, sőt a kiáramlás dinamikája csökkent – jegyezte meg Nagy Koppány. Jelezte azt is, hogy az elmúlt év az értékesítésnek nem kedvezett, az élet szegmensen belül a legszembetűnőbb csökkenés a nyugdíjbiztosításoknál, tehát a hosszú távú szerződéseknél következett be.

Nem élet ágon az utasbiztosításokra hatott leginkább a járvány, a többi alág, így például a kgfb, a casco és a lakáskibiztosítás területe növekedett – húzta alá a jegybank igazgatója.

Nagy Koppány arra biztatta a fogyasztókat, hogy nézzék meg a kgfb-díjaikat, és ha találnak a piacon jobb ajánlatot, akkor váltsanak. Megjegyezte, hogy

a korábbi intenzív váltások után manapság az ügyfelek kevesebb mint 10 százaléka keres új biztosítót.

A szektor jövedelmezőségi aránya 12 százalékot tett ki tavaly (Szolvencia II. szerinti tőkére vetítve) – ismertette, megjegyezve, hogy az MNB jövőképében a versenyképes és tisztességes jövedelmezőségi szintet 10-15 százalék közé tették.

A jelentés szerint

az önkéntes pénztárak vagyona közel 1700 milliárd forintra, tagdíjbevételei 152 milliárd forintra nőttek 2020-ban.

A nyugdíjpénztárak 2020-ban szektorszinten 4,1 százalékos nettó és 1,4 százalékos reálhozamot értek el záró vagyonnal súlyozva.

Diverzifikáció figyelhető meg az egészség- és önsegélyező pénztáraknál, tovább nőtt a gyermekekhez és lakáscélhoz kapcsolódó szolgáltatások aránya – mutatott rá az MNB igazgatója prezentációjában.

Laki Gábor igazgató, a jegybank Tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a járvány ellenére a befektetési szolgáltatók által realizált tőkepiaci forgalom 2020-ban 12 százalékkal nőtt, és elérte a 341 ezer milliárd forintot.

A növekedés az azonnali tőzsdei forgalomban volt kimagasló, 50 százalékos növekedés következett be ezen a területen – emelte ki a jegybanki igazgató.

A Budapesti Értéktőzsdén a forgalom 20 százalékkal haladta meg tavaly az egy évvel korábbit – tájékoztatott Laki Gábor.

A befektetési alapkezelők által kezelt vagyon 4 százalékkal bővült tavaly az egy évvel korábbihoz képest, és új csúcsot ért el a 2020 végi 10 668 milliárd forintos állománnyal – ismertette az MNB igazgatója. Kettős befektetői magatartás jellemezte a piacot, egyrészt a magasabb hozammal kecsegtető részvényalapok és a nagyobb biztonságot nyújtó kötvényalapok javára történt egy átrendeződés.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×