Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Fotót készítenek magukról okostelefonjukkal vendégek egy étterem teraszán Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn 2021. április 24-én. A védőoltásban már több mint 3,5 millióan részesültek, így április 24-től hatályba lépnek az új rendelkezések. A vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei reggel öt óra és este fél tíz között lehetnek nyitva, a vendégeknek ott nem kell maszkot viselniük, a belső terekben viszont igen. Az üzemeltető és alkalmazottai az üzlet teljes területén kötelesek maszkot hordani.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Elvágták a bértámogatást, pedig még szükség lenne rá az érintettek szerint

A turisztikai szakemberek és a rendezvényszervező cégek is úgy látják, hogy indokolt lett volna a munkahelymegtartó bértámogatás fenntartása ezekben az ágazatokban a nyári időszakban.

A bértámogatást május 31-ig igényelhették azok a cégek, amelyek nem tudták folytatni megszokott tevékenységüket a pandémia alatt.

„Ez nagy fontos intézkedés volt, hiszen ez tette lehetővé, hogy a kollégák legalább egy részét meg lehessen tartani” – mondta a bértámogatás szerepéről a turisztikai szektorban az InfoRádiónak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás. Szerinte ez a támogatás tette lehetővé, hogy a terasznyitás után újra tudjanak indulni, hiszen mint a szektor sok szereplője elmondta, a munkaerő volt ebben a kulcs. Éppen ezért sajnálják, hogy vége van, szerették volna, ha még pár hónapig kitart – nyilatkozott az elnök.

Úgy látja, vidéken még legalább júniusban, Budapesten még két hónapig, de inkább egész nyáron fenn kellett volna tartani a bértámogatást. A különbséget az indokolja, hogy

a fővárosban a nyáron 25-30 százalékos forgalomra lehet számítani.

Flesch Tamás arról számolt be, hogy nagyjából a szektorban dolgozók fele hagyta el állását, illetve kellett nekik felmondani a járvány alatt.

A bértámogatás kivezetése miatt a konferencia- és rendezvényszervező cégek is bajban vannak. Erről már a Hungexpo vezérigazgatója, a Magyarországi Rendezvényszervezők és Szolgáltatók Szövetségének elnöke, Ganczer Gábor beszélt az InfoRádióban. Elmondta, az ősszel lesznek nagyobb rendezvényeik, ami azért jelent nagy kihívást, mert

a világjárvány miatt a korábbi létszámuk hetven százalékát tudták megtartani.

Bértámogatás nélkül nem tudják visszapótolni a létszámot.

Ganczer Gábor szerint a megszűnt munkahelyek visszaépítése lassabb lesz, mint lenne bértámogatással, ez nagy terhet ró majd a megmaradt munkavállalókra. Azt mondta, olyan munkavállalói állománnyal indulnak újra, amekkorát a rendelések alapján a későbbiekben is fenn tudnak tartani. Arra számít, hogy a jövő év hozhatja vissza a pandémia előtti szintet a szektorban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×