eur:
394.45
usd:
369.74
bux:
65181.65
2024. április 19. péntek Emma
A 2020. április 28-án közreadott légifelvételen az easyJet, a Ryanair és a Lufthansa légitársaságok repülőgépei a berlini Schönefeld repülőtéren április 23-án. A légitársaságok a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett utazási korlátozások miatt nem indítják járataikat.
Nyitókép: MTI/EPA/Oliver Lang

Sokan mondanának le a repülésről

Becslések szerint idén 70 százalékkal kevesebb repülős utat tesznek az emberek világszerte a tavalyihoz képest, az autós utak pedig 80 százalékkal esnek vissza. Ezek a változások nem olvadnak el nyom nélkül akkor sem, ha jövőre nem korlátoz már minket így a vírus.

A pandémia utáni utazási szokásokat is befolyásolja az, ahogyan az idei évben háttérbe szorult a repülés, derül ki a Guardian kérdőíve alapján elvégzett YouGov-kutatásból. Az emberek több autós utat terveznek ugyanis annak dacára is, hogy az elsöprő többség tisztában van azzal, hogy a klímaváltozásért az emberi tevékenység tehető felelőssé.

A felmérésben július-augusztus folyamán 25 ország 26 ezer állampolgárát kérdezték, a válaszadók háromnegyede vélekedett úgy, hogy az ember felelős a klímaváltozásért. A legtöbben a következő országokban vélekednek így:

  • Egyesült Királyság (86%)
  • Kína (87%)
  • Japán (85%)
  • Brazília (88%)
  • Spanyolország (87%)

A legkevésbé a nagy olajtermelő országok hisznek az összefüggésben, a sereghajtó Szaúd-Arábia 57%-kal, előtte Egyiptom 67%-kal és az USA 69%-kal áll.

Abban, hogy az emberi viselkedésre mennyire hat ennek a ténynek az elismerése, színes a kép.

Sokan beszéltek arról, hogy kevesebbet repülnek majd a jövőben.

Az indiaiak több mint 40 százaléka nyilatkozott így, míg az olaszok, kínaiak és németek közt is 30 százalék fölött van az ilyen terveket dédelgetők aránya. A svédek, brazilok, egyiptomiak és nigériaiak ugyanakkor többet akarnak majd repülni ezzel együtt is.

Ezzel szemben az autóhasználat Brazíliában és Dél-Afrikában is a válaszadók több mint 60 százalékának terve szerint nőni fog, de az indiaiak, ausztrálok és amerikaiak 40 százaléka is gyakrabban tervez autóba ülni.

Minden ország válaszadói többet terveznek autózni az eddiginél,

ami a klímaváltozás szempontjából kifejezetten aggasztó tendencia.

A tavalyi évben 915 millió tonnányi széndioxid-kibocsátásért felelt a repülőgép-forgalom, amely az összes közlekedési eszköz által kibocsátott mennyiség 12 százaléka. A EuroNews összefoglalója szerint a leggazdagabb országokból induló járatok felelnek az ilyen jellegű kibocsátás közel kétharmadáért, miközben a világ népességének mindössze 16 százalékát adják. Egyes felmérések szerint nem az évi egy nyaralásukra utazó emberek tehetnek a kibocsátás mennyiségéről: annak hetven százalékát ugyanis a repülővel utazó emberek 15 százalékának útjai termelik meg.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×