Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.29
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón a minisztériumban 2018. június 26-án.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Varga Mihály elárulta, mi lesz a kulcsidőszak

Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket, a kiemelt ágazatok védelmét a költségvetés továbbra is jelentős forrásokkal támogatja majd - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az 58. Közgazdász vándorgyűlésen.

Varga Mihály az online konferencián rámutatott: azért van szükség a Gazdaságvédelmi akcióterv folytatására, mert a felmérések szerint a járvány második hullámában

a cégek körében megjelent a csődtől való félelem, a lakosság pedig a munkahelye elvesztésétől tart.

Hangsúlyozta, hogy a programok kialakításakor arra kell berendezkedni, hogy "együtt kell élni a vírussal" és azzal a helyzettel, amelyet okoz.

Kulcsidőszak lesz 2021 második negyedéve, mivel a vírushelyzet akkor javul, ha megvan a vakcina. A gazdaság visszarendeződésének pedig ez az alapja, addigra az import felívelése és a beszerzésimenedzser-index jelezheti a visszaépülést - mondta a tárcavezető.

Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság működését biztosítani kell,

2-3 év alatt el kell érni a 2019-es teljesítményt.

A gazdaságvédelmi akciótervben 2485 milliárd forintból 2126 milliárd forintot már kifizetett a költségvetés, további 359 milliárd forint kifizetése van folyamatban - ismertette.

Két hibás feltételezés

A Lehetőségek a válságban - a járvány előtt és után címmel megtartott előadásában a pénzügyminiszter megismételte, hogy Magyarországot jobb állapotban érte a 2020-as gazdasági sokk, mint a 2008-as. Az idei első negyedév még a növekedés jegyében telt, a második negyedévben erősödött a járvány hatása. Tavasszal szerinte két hibás feltételezés terjedt a magyar közgazdászok körében: az egyik, hogy akkor is lehet növekedni, ha mindenki zsugorodni fog.

A tárca "hónapokkal ezelőtt" már 5-6 százalék körülire tette az idei GDP-visszaesés mértékét, amit most már egyre több elemző és intézmény vesz át - mondta a miniszter.

A másik tévedés volt visszapattanást feltételezni, ez nem következik be

- közölte.

A visszaépülés ára

Az utóbbi hetekben stagnáló, lassabb visszaépülést jelez a PM heti gazdasági indexe. A korábbi húzóerőt és erősséget jelentő ágazatok most gyengeséggé váltak - mondta Varga Mihály. Ezek közé sorolta az ipari termelést, a turizmust és a szolgáltató szektort. Fontos eredménynek nevezte, hogy a munkaerőpiacon megindult a visszaépülés.

Azt mondta, hogy

idén átmenetileg megemelkedik az államadósság, a mutatóban 5-6 évet lép vissza az ország,

mivel ez az ára a visszaépülésnek, a munkahelyek megtartásának.

Az államadósság GDP-arányos mértéke 76-78 százalék lehet év végén, mivel a költségvetésnek várhatóan 1400 milliárd forintos bevételkiesése lehet - jelezte.

Külső megfigyelők szerint nincs változás Magyarország adósbesorolásában, a Moody's várhatóan pénteken továbbra is stabilnak minősíti az országot - közölte Varga Mihály.

Kitért arra, hogy az uniós tagországok jelentős kárenyhítő csomagokkal segítik gazdaságaik talpra állását, a magyar csomag mérete a GDP 20 százaléka. A gazdaságvédelmi akcióterv idén 3,7 százalékponttal járul hozzá a magyar GDP-hez, amivel érdemben fékezi a visszaesést.

Feladatok

A lakosság egyre nagyobb szerephez jut az államadósság finanszírozásában. Fontos, hogy a vállalatok, és a lakosság finanszírozási kapacitása megmaradjon. A hitelmoratórium fontos lépés volt, ezen túl a kamattámogatások, állami garanciaprogramok elindítása "szükséges plusz rásegítés" lehet. Meg kell győzni a befektetőket, hogy érdemes Magyarországon befektetni - mondta.

A fiskális politika továbbra is ösztönző marad, vannak mozgósítható tartalékok és uniós források - hangsúlyozta. Varga Mihály szerint a külföldi tőke továbbra is vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot.

Versenyelőnyt jelent a társasági adó szintje, az iparűzési adó viszont "hosszú távon nem maradhat ebben a formájában", akkor lehet élni a versenyelőnnyel, ha a települési adók szintje is mérsékelt marad - közölte a pénzügyminiszter.

A jövő feladatai közé sorolta az új üzleti modellek kialakítását, amit a járványhelyzet kikényszerít.

Kis, nyitott országként a kínálati tényezőkre kell összpontosítani, a növekedésben némely ágazat súlya felértékelődik, például az egészségiparé. Ezek is csökkenthetik a függőséget bizonyos ágazatoktól - tette hozzá.

Fontos kormányzati feladatnak nevezte a lakástámogatások folytatását, ami egyszerre gazdaságélénkítő és társadalmi stabilitást adó faktor.

Összegzése szerint a stabil kormányzati felállás egy-egy ország kilábalását segíti, meg tudja gyorsítani.

"Annak, hogy a magyar kormány kétharmados stabilitással rendelkezik a parlamentben, most láttuk az előnyeit" - hangsúlyozta Varga Mihály.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×