INFORÁDIÓ 
2020. augusztus 4. kedd
Dominika, Domonkos

kereskedelmi törvény

parlament

csapolt sör

áfacsökkentés

Újabb könnyítést szorgalmaznak a kisüzemi sörfőzdék

Újabb könnyítést szorgalmaznak a kisüzemi sörfőzdék

Infostart / MTI

A parlament a múlt pénteken fogadta el a kereskedelmi törvény módosítását, amely helyzetbe hozza a csapolt sört forgalmazó kisüzemi sörfőzdéket – az érdekvédelmi szervezet most ennél is nagyobb célt tűzött ki.

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzési szektor a parlament által múlt pénteken elfogadott kereskedelmi törvény következtében, eszerint ugyanis megszűnik a vendéglátóhelyeken a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszere - mondta Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke.

A törvénymódosítás életbe lépésétől számítva

csak olyan szerződést köthetnek a multi sörgyárak a vendéglátósokkal, amely alapján legalább 20 százaléknyi kisüzemi csapolt sört is kell tartaniuk.

A törvény szerint 2021. július 31-ig maradhatnak érvényben azok a szerződések, amelyek jelenleg élnek a nagy sörgyártók és a vendéglátóhelyek között.

Az elnök ismertette, hogy a törvénymódosítással csökken a söripari multik piackorlátozó tevékenysége és hasonlóan a cseh, német, belga és más európai társaikhoz, biztosítva lesz a magyar kisüzemek számára, hogy termékeiket a vendéglátóhelyeken szabadon értékesítsék.

A kisüzemi sörfőzdék piaci részesedése a teljes magyar sörpiacon 200 ezer hektoliterrel jelenleg 3 százalékot tesz ki, amely az intézkedésnek köszönhetően másfél éven belül 5-6 százalékra nőhet. A teljes magyarországi sörpiac termelése mintegy 6,3 millió hektoliter, ebből 9 százalékos részesedése van a csapolt sörnek - tette hozzá.

Bukovinszky Béla, a Szent András Sörfőzde tulajdonosa hozzátette, hogy a törvénymódosításnak köszönhetően lehetőség van a regionális sörmárkák előtérbe kerülésére is. Közel 100 kisüzemi sörfőzde működik jelenleg Magyarországon.

Gyenge Zsolt kitért arra is, hogy a jövőben törekszenek a hazai komlótermesztés felélesztésére, emellett

a Pénzügyminisztériumnál (PM) szorgalmazzák a csapolt sör általános forgalmi adójának (áfa) mérséklését.
Nyitókép: Pexels
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018