Infostart.hu
eur:
385.73
usd:
331.19
bux:
119462.55
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Magyar Turisztikai Ügynökség

Nagy változások, kettészakadt a Balaton

A Balaton déli partján található nyaralók iránt jelentősen esett az érdeklődés az idén tavasszal az előző évekhez képest, a járványhelyzetben a befektetők láthatóan kivárnak, a tó nyugati és északi részén, Keszthely és Tapolca vonzáskörzetében ugyanakkor nem történt változás a keresleti oldalon - közölte az OTP Ingatlanpont.

A déli part kiemelt településein (Siófokon, Zamárdin, Fonyódon, Balatonlellén vagy Balatonszemesen) található beruházói projektek nagy százaléka a belföldi turizmusra épít, azonban a járvány következtében a piac befagyott, márciusban a nyaralók iránti érdeklődés az előző évekhez mérten körülbelül 80 százalékkal csökkent.

Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója elmondta, hogy az utóbbi években a fejlesztői igény jóval nagyobb volt, mint amit a hazai építőipar elő tudott volna állítani, a beruházókat ugyanis motiválta, hogy a lakások többségét el lehetett adni. A válság azonban visszaszoríthatja a vevői érdeklődéseket, ez pedig a fejlesztésekre is visszahat.

Hozzáfűzte: elképzelhető, hogy bizonyos piacokon árcsökkenés lesz, de jelentős árváltozásra valószínűleg nem kell számítani, hiszen a déli parton és környékén az elmúlt években a nagyberuházók több évig tartó minőségi fejlesztésekbe fektettek, amelyek magas előállítási költségekkel jártak.

A déli parttal ellentétben a Balaton nyugati és északi részén nincs változás a keresleti oldalon. Keszthelyen a nyaralókat, Tapolcán a kisebb értékű építési telkeket továbbra is keresik, ami a közlemény szerint azzal magyarázható, hogy ezeken a településeken általában nem befektetési szándékkal vásárolnak lakóingatlanokat, ebből következően itt nincs jele annak, hogy a járvánnyal visszaesne a vásárlói kedv.

Tóth Tibor, a keszthelyi OTP Ingatlanpont irodavezetője a közleményben kifejtette, közvetlenül a Balaton-parton magasak az árak, emiatt a vásárlók inkább az agglomerációt választják, a parttól 4-15 kilométer távolságban keresnek olcsóbb lakóingatlanokat. A siófoki oldal hátránya, hogy kisebb agglomerációval rendelkezik, ezért is jelentősebb a partszakaszok közötti különbség - vélekedett az irodavezető.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Szerda reggel a devizapiacon továbbra is a kivárás dominál, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai inflációs-növekedési kilátások együtt dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugodt kereskedés átcsap-e erősebb volatilitásba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×