Infostart.hu
eur:
385.93
usd:
330.65
bux:
118295.96
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Kiderült, mennyit kérhetnek a szamóca kilójáért

A termelők várhatóan 10-12 ezer tonna szamócát takarítanak be a mintegy 700 hektáros termőterületről. Május első felében, közepén a hazai szabadföldi szamóca megérkezésével jelentősen mérséklődhetnek majd az árak.

Hunyadi István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója elmondta, hogy az enyhe ősz és tél miatt téli fagykár nem sújtotta az ültetvényeket, a napsütésben gazdag február és március pedig nagyon is kedvező volt a növények fejlődése, a virágzatok, illetve virágkezdemények kialakulása szempontjából. A szamóca teljes mértékben öntözött kultúra, így fejlődését a tavaszi aszály sem befolyásolta negatívan. A szabadföldi állományok virágait ugyanakkor 20-30 százalékban megcsípte a fagy, bár az eddigi tavaszi fagykárok alapján

nem számítanak drasztikus terméskiesésre.

A szamóca a legkorábban érő, Magyarországon is termesztett gyümölcs. Hajtatott, azaz fóliás termesztési körülmények között már akár április elejétől a fogyasztók rendelkezésére áll, a hazai termesztés főszezonja május elejétől június közepéig tart.

A szakmai igazgató elmondta, hogy

a termelői árak eddig kiegyensúlyozott szinten mozogtak,

az előző évek hasonló időszakának megfelelően. A belföldön termesztett szamóca fogyasztói ára áprilisban kilogrammonként a 2000-4000 forint tartományban mozog, mert a jóval magasabb termelési költséggel járó fóliás és üvegházi termesztésből származik a gyümölcs. A spanyol, illetve görög szamóca sokkal olcsóbb ebben az időszakban a piacon, ugyanakkor a járványhelyzet miatt az előző évekhez képest mérsékeltebb mennyiségben, gyengébb minőségben kapható – húzta alá.

Tájékoztatása szerint Magyarországon a 700 hektár körüli termőterületről évjáratonként változóan 10-20 ezer tonna szamócát szüretelnek a gazdák. Jelenleg a termőfelület mintegy 40 százalékán szabadföldön, 60 százalékán pedig valamilyen takarás alatt termesztik ezt a gyümölcsöt.

Szamócatermesztés Magyarországon (2014-2018);
Betakarított összes termés (tonna)
Forrás: KSH/MTVA Sajtóadatbank/MTI

A belföldi termőtermőterület 2008. és 2015. között 500 hektárról 800 hektárra emelkedett, azonban az utóbbi években folyamatos, évenkénti kismértékű területcsökkenésről számolt be a szakértő. A mérséklődés hátterében több tényező áll: sokan a kétéves technológiát egyévesre váltották, és közben csökkentették a területeiket is. Jelentősen hozzájárul ezekhez a folyamatokhoz

a munkaerő hiánya és az olcsó, importált termékek által kikényszerített erőteljes árverseny is.

A szamóca az egyik leginkább tőke- és élőmunka-igényes gyümölcsfaj. Szabadföldi termesztési körülmények között éves hektáronkénti termelési költsége termelési módtól és technológiától függően 5-10 millió forint, míg hajtatott termesztés esetén 15-40 millió forintra rúghat – tájékoztatott Hunyadi István.

Címlapról ajánljuk
Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Megjöttek a friss inflációs adatok

14 százalékos drágulás és 27 százaléknál is nagyobb visszaesés között mozogtak az árak. Megvan a 2025-re vonatkozó éves áremelkedés mértéke is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×