Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
332.02
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Munkavégzés miatt sávlezárás az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán Gödöllőnél 2017. november 21-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Készülhetnek az M3-as határig tartó tervei

Megjelent a közbeszerzési felhívás az M3-as határig tartó befejező szakaszára. Kellett pár évtized, mire elér az ukrán határig.

Megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben az M3-as sztráda ukrán határig, Beregdarócig tartó befejező szakaszára szóló közbeszerzési felhívás - írta a Magyar Nemzet. Amint arról az Infostart már korábban is beszámolt, a vállalkozónak 23 kilométer hosszú, autópályává fejleszthető, kétszer két forgalmi sávos autóutat kell megterveznie, egy határátkelővel és egy új Tisza-híddal. A vállalkozó feladata az engedélyezési tervek elkészítése, a szükséges építési engedélyek beszerzése.

A lap emlékeztet arra, hogy az M3-as autópálya építése az elsők között indult meg, hiszen a fővárostól Gödöllőig tartó szakaszt már 1978-ban átadták. Ugyanakkor Miskolcra 2004-ben, Debrecenbe 2006-ban, Nyíregyházára 2007-ben ért el a kétszer két sáv.

Az M3-asból Mezőcsátnál ágazik el az M30-as Miskolc felé, de már épül a szlovák határátkelő felé a folytatás. A Miskolc–Tornyosnémeti projekt három szakaszra bontva valósul meg. A Miskolc–Szikszó közötti szakasz 10,4, a Szikszó–Encs közötti, 24,2, az Encs–Tornyosnémeti közötti szakasz 22,15 kilométer hosszú.

Ha elkészül, kapcsolódva a határ túloldalán már megépült szlovák R4-es sztrádához, közvetlen összeköttetést biztosít majd Kassával.

Az M35 Görbeházánál ágazik el Debrecen felé, és elhaladva a hajdú-bihari székhely mellett, tovább épült Erdély irányába. Időközben összekötötték az M35-öst az M4-es keleti végével is. Emellett átadták az M4-es autópálya Berettyóújfalu közelében fekvő leágazásait és a 47-es főutat összekötő 1,5 és 2,9 kilométeres pályaszakaszokat is.

A még hiányzó határ közeli szakasza tervek szerint az idén elkészül. A két utóbbi határkeresztező úttal, az M30-assal és az M4-essel egy észak-déli irányú tengely jön létre a Kassa, Miskolc, Debrecen és Nagyvárad vonalon. Ez pedig része a Balti-tengert az Égei- és a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosónak, a Via Carpatianak. A tervek szerint 2021 végére a Via Carpatia teljes, mintegy 340 kilométeres, magyarországi szakaszán megindulhat a forgalom.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Kelet-Európa egyre inkább utoléri a Nyugatot, egy láthatatlan súly mégis mindenkit visszahúz

Kelet-Európa egyre inkább utoléri a Nyugatot, egy láthatatlan súly mégis mindenkit visszahúz

A közép- és kelet-európai régió egyre inkább felzárkózik a Nyugathoz, a növekedés üteme jövőre is magasabb lehet a térségben a fejlettebb európai országokénál – hangzott el a Financial Times bécsi, az országcsoportra fókuszáló konferenciáján. Ez jelentős részben az uniós forrásoknak köszönhető, Magyarországra azonban jóval kevesebb pénz érkezik, mint korábban. A kifizetett források tekintetében hazánk mégis meglepően jól áll. A decemberi inflációs adat a várakozásokat felülmúló szolgáltatás-áremelkedést mutatott, ez is a gazdaságban uralkodó bérnyomás tükre, amit az ambiciózus minimálbér-emelkedés fűt. A munkaerő költségének emelkedése az egész régió versenyképességét csökkentheti, ahogy a költségvetési hiány kezelése is szinte minden ország elé kihívást állít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×