Infostart.hu
eur:
385.32
usd:
332.02
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos graffiti egy érdi ház falán 2020. április 10-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek: új forintérmék a láthatáron

A Magyar Nemzeti Bank honlapján megjelent a Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek forgalmi érmék emlékváltozata tervezésére kiírt pályázat.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Matolcsy György jegybankelnök nemrégiben az MNB válságkezelő csomagja keretében jelezte, hamarosan új 20 forintos érme is lesz, amely a most frontvonalban álló egészségügyi dolgozóknak és helyt állóknak tiszteleg majd.

A jegybank honlapján pedig szombaton meg is jelent az erre vonatkozó pályázati felhívás – szúrta ki a Napi.hu. Az MNB megfogalmazása szerint, „az elmúlt hetekben a Magyarországot is elért koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő szerepet vállaló honfitársaink (egészségügyi-, kereskedelmi-, köztisztasági-, logisztikai területen dolgozók) áldozatos munkájának elismerése és az irántuk érzett tisztelet kifejezéseként a Magyar Nemzeti Bank

a 10 és 20 forintos forgalmi érmék emlékváltozatát bocsátja ki Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek tematikában.

A 10 és 20 forintos forgalmi érmék tematikai oldala (a két érmén egyforma tartalommal) megújul, míg névértékes oldaluk, valamint az érmék pereme (recézettsége) változatlan formában jelenik meg.”

Az érmék emlékváltozata tematikai oldalának megtervezésére az MNB nyílt pályázatot hirdet, azon bárki részt vehet. A beadandó a pályázati anyagnak tartalmaznia kell: a 10 és 20 forintos forgalmi érme közös tematikai oldalának grafikai tervét fekete-fehér színben vektorgrafikus formátumban, valamint képformátumban, az éremkép tematikai leírását, valamint a pályázó elérhetőségeit.

A kiírás szerint a pályázat győztese 400 ezer forintot, valamint a grafikai terv megvalósítását nyeri el, a második díj 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forinttal jár.

A pályázati anyagokat az MNB május 10-én 16 óráig várja,

annak eredményét pedig május 15-ig nyilvánosságra hozza.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×