eur:
393.82
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay

Gazdasági veszélyjelzést adott le a GKI

2020 a "markáns lassulás éve" lehet a magyar gazdaságban, ennek forrása elsősorban a világgazdasági körülmények romlása.

A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint

a GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő.

A magyar gazdaság az első fél évben a tavalyival megegyező, kiugró mértékben, 5,1 százalékkal bővült. Ez az ütem az EU-ban eddig a leggyorsabb, mintegy háromszorosa az átlagnak. A harmadik negyedév is jól kezdődött júliusban, de ezt augusztusban az iparban és az építőiparban is látványos lassulás követte, és az üzleti várakozások a következő hónapokra sem valószínűsítenek javulást - írja elemzésében a gazdaságkutató.

Május óta ugyanakkor az infláció is csökken - teszik hozzá -, szeptemberig csaknem 1 százalékponttal mérséklődött (a GKI várakozása 2019 végére 3,5, 2020 végére 3,3 százalék). Kedvező az államháztartás helyzete is, ugyanakkor a folyó fizetési mérleg 2018 után idén is deficites, a forint gyenge (az első kilenc hónapban 323,1 forint volt az átlagos euróárfolyam, idén 325, jövőre 335 forintra számítanak a tavalyi 318,9 forint után).

Kifejtik: a magyar gazdaságot a belföldi kereslet hajtja, a belföldi felhasználás növekedése 2017-ben közel 1, 2018-ban több mint 2, az idei első fél évben pedig közel 0,5 százalékponttal volt gyorsabb a GDP dinamikájánál, ennek megfelelően, a külső egyensúly romlik. 2017-18-ban az áruimport mintegy 3 százalékponttal emelkedett gyorsabban, mint az export, az idei első nyolc hónapban pedig közel 2 százalékponttal.

Ezt a szolgáltatás-külkereskedelem aktívumának emelkedése részben ellensúlyozta, azonban a folyó fizetési mérleg tavaly - kilenc év után - így is újra deficites lett, s ez a helyzet az idei első fél évben is. Ez a gazdaságkutató szerint kedvezőtlen, de egyelőre nem veszélyes tendencia, mivel a beáramló EU-támogatások a folyó fizetési és tőkemérleget minden bizonnyal még jövőre is többletessé teszik (2019-re 2 milliárd eurót, 2020-ra 1,5 milliárdot várnak). Ugyanakkor egy kis országban a tartósan fenntartható növekedés elképzelhetetlen exportorientáció nélkül - mutatnak rá.

A feldolgozóiparban az első nyolc hónapban a belföldi értékesítés mintegy 2 százalékponttal gyorsabban emelkedett, mint az export. Míg a kivitel részaránya 2017 átlagában még 74,7 százalék volt, az első nyolc hónapban csak 72,7 százalék. A GKI idén az ipari termelés 5, jövőre 4 százalék körüli emelkedésére számít.

Az építőipari termelés mintegy három éves szárnyalás, évi 20-30 százalékos bővülés után augusztusban 6 százalékra esett,

a gazdaságkutató szerint a markáns fékeződés várható volt. A GKI úgy látja, az éves átlagos bővülés minden bizonnyal így is 20 százalék feletti lesz, 2020-ban azonban már csak 2 százalék körülit várnak.

A kiskereskedelmi forgalomban viszont a második fél évben nem várható lassulás, ezt sem a július-augusztusi kedvező adatok, sem a gyors bérkiáramlás, sem a korábban gondoltnál kissé alacsonyabb (3,3 százalék körüli) infláció nem teszi valószínűvé - írják. Prognózisuk szerint éves átlagban 6 százalék, jövőre 4 százalék közeli forgalombővülés várható. Az idegenforgalmi szektorban augusztusig a vendégéjszakák száma kissé mérséklődött, de az árbevétel az áremelés és a gyenge forint miatt 8 százalékkal emelkedett - teszik hozzá.

A foglalkoztatás tovább bővült, 2019. július-szeptemberben 0,8 százalékkal dolgoztak többen, mint egy éve,

ezen belül a közfoglalkoztatottak száma közel 30 ezerrel csökkent. A munkanélküliség feltehetőleg a második negyedévben, 3,3 százalékkal érte el mélypontját, a harmadik negyedévi adat 3,5 százalék. Úgy vélik, változásra utal, hogy a cégek a GKI felmérése szerint a korábbinál kisebb munkaerőhiányt jeleznek, több jelentős cég pedig létszámcsökkentést tervez.

A bruttó keresetek növekedését statisztikailag az alacsony fizetésű közmunkások számának, és ezzel arányának mérséklődése is gyorsítja. Közmunkások nélkül az idei első nyolc hónapban a vállalkozásoknál a keresetek 11,3 százalékkal, a költségvetési szektorban csak 5,8 százalékkal emelkedtek - mutat rá a GKI. A gazdaságkutató prognózisa szerint a reálkeresetek idén átlagosan 7 százalékkal, jövőre 4-5 százalékkal emelkednek, ami a lakossági fogyasztás idén 4,5, jövőre 3,5 százalékos emelkedését alapozza meg. Ugyanakkor a beruházások esetében az idei 13 százalékot jövőre a GKI szerint csak 2 százalék körüli bővülés követi, főleg az EU-támogatások serkentő hatásának kifulladása miatt.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×