Infostart.hu
eur:
385.59
usd:
332.33
bux:
120997.52
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: pixabay

Nagy István: újra lehet értelmezni a vízgazdálkodást

Benyújtották az Országgyűlésnek az új öntözési törvényt, amely révén mind az öntözött területek nagysága, mind a jövőbeni terméshozamok nőhetnek. A részletekről Nagy István agrárminiszter beszélt az InfoRádióban.

Az új szabályozás révén sokkal olcsóbban, lényegesen kevesebb bürokratikus intézkedés mellett juthat el a gazdák földjeire az öntözővíz, és szerezhetnek jogosultságot az öntözésre - mondta az agrárminiszter.

Nagy István az InfoRádiónak arról is beszélt, szeretné, ha a vízhez jutási kérdéskör "unprofit" kérdés lenne, vagyis, hogy a gazdáknak ne kellejen olyan mértékű összeget fizetniük érte, ami már a versenyképességüket rontja.

Az új törvény szerint az engedélyeztetési eljárásnál 100 hektár öntözési engedély kiváltását 5 millió forinttal tudják majd olcsóbban biztosítani a gazdáknak, mint korában – hangsúlyozta a tárcavezető, aki szerint

nem csoda, hogy csak 87 ezer 500 hektáron öntöztek korábban, azaz az öntözhető területekhez képest mintegy 2 százaléknyi területen.

Nagy István szerint, amennyiben a tervezet az őszi parlamenti ülésszakban átmegy, az felpörgetheti a vidékfejlesztési program öntözési pályázatai iránti érdeklődését is. A miniszter felelevenítette, hogy már eddig számos intézkedés született. Példaként említette az elmúlt év időjárási nehézségeire adott gyors válaszokat, mint az öntözési idény kiterjesztése, vagy az, hogy a rendkívül aszályos időszakban engedély nélkül, ingyenesen biztosították a vizet a gazdák számára. Ide sorolható továbbá, hogy a kormány döntése értelmében egy évtizeden át évi 17 milliárd forintot biztosít vízügyi infrastruktúra kiépítésére és fejlesztésére.

A miniszter emlékeztetett, hogy július 1-jével megalakult a Nemzeti Öntözési Központ, ahol az engedélyeket, terveket tudják egyablakosítani a gazdák számára: típustervek és műszaki megoldások, valamint szaktanács és szakértelem biztosításával.

Nagy István úgy véli, az említett intézkedések összessége biztosítani fogja, hogy a ciklus végére legalább plusz 100 ezer hektárral nagyobb területet tudjanak öntözni, a soron következő 4-5 évben pedig meg is duplázzák a jelenlegit. A tárcavezető becslése szerint, a klímaváltozást is figyelembe véve, a törvény által a terméshozamok növekedése garantált, és mindegy tízmilliárdos pluszt kerülhet a mezőgazdaság asztalára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

A korábbi évektől elmaradó hozamokkal zárták a tavalyi évet a magyar ingatlanalapok, kétszámjegyű nyereség elérésére nemigen volt lehetőségük a magyar lakossági befektetőknek, de az ingatlanalapok időnként a kihívásokkal teli környezetben is képesek voltak az állampapírokénál magasabb hozammal gazdagítani a befektetőiket. Mutatjuk, mely alapokkal lehetett a legjobban keresni – a több szempont mentén szűkített mezőny első helyét a Gránit Alapkezelő egyik alapja szerezte meg. Ha a pénzáramlásokat nézzük, ott már kedvezőtlenebbek a folyamatok, a befektetők régóta kifelé veszik a tőkét az ingatlanalapokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×