Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Varga Mihály pénzügyminiszter (b) és Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója beszélget a Mol hárommilliárd forintos beruházásból épülő új gumibitumen-üzemének alapkőletételén a társaság zalaegerszegi finomítójában 2019. május 2-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Hatalmas beruházást hajt végre a Mol

Hárommilliárd forintból épít új gumibitumen-üzemet a cég Zalaegerszegen, a beruházáshoz a kormány 750 millió forintot biztosított.

Hárommilliárd forintból épít új gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen; Varga Mihály a beruházás alapkőletételén azt hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a magyar gazdaság válságállóságát, amelynek egyik biztosítéka maga a Mol, illetve a vállalat beruházása, amelyhez a kormány 750 millió forintot biztosított a nagyvállalati beruházási támogatás révén.

A pénzügyminiszter úgy fogalmazott, a kormány célja, hogy az elmúlt években elért eredményeket a gazdasági növekedés, a foglalkoztatási helyzet javulása, a bérek emelkedése és a családok támogatása területén is meg lehessen tartani.

A versenyképességi program, a családvédelmi akcióterv, valamint a kidolgozás alatt lévő gazdaságvédelmi program célja, hogy ellensúlyozni tudjuk a külső vagy belső kihívásokat - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×