Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.7
bux:
119631.42
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay.com

A hazai versenyképesség erősítésében a kkv-knak is ki kell venni a részüket

Magyarország versenyképességének egyik kulcsa, hogy a kis- és középvállalatok a szolgáltatások külpiaci értékesítésével termelékenyebbé váljanak – mondta az InfoRádiónak adott különinterjúban a jegybank 180 pontos versenyképességi csomagjának kidolgozásában résztvevő elemzője. Rippel Géza közölte, hogy a KKV-k tőzsdére menetele mellett nagyon fontos a technológiai fejlődés.

Mivel egy ország versenyképességének növelése átfogó és komplex feladat, a szereplőknek közösen kell cselekedni a cél elérése érdekében – hangsúlyozta Rippel Géza. A kkv-szektor fejlesztése kiemelt témakör, éppen ezért a 180 lépést tartalmazó műhelymunkában is hangsúlyos szerepet kapott – tette hozzá az MNB elemzője.

A szakértő elmondta, a kis- és középvállalkozások szerepe meghatározó a gazdasági vérkeringésben, hiszen az összes vállalat 99 százalékát teszik ki és a foglalkoztatás több mint 70 százalékát biztosítják. Ugyanakkor a hazai GDP kevesebb mint felét állítják elő – emelte ki Rippel Géza.

„A szektor alacsony termelékenységének hátterében olyan égető problémák állnak, mint az elaprózódott vállalati szerkezet, kevés exportáló kkv, menedzsmentképességekben érzékelhető hiányosságok, a szektor alacsony technológiai felkészültsége” – fogalmazott a szakértő.

A szakértő elmondása szerint a termelési folyamat során a legnagyobb hozzáadott értéket a folyamat eleje – a kutatás-fejlesztés –, illetve vége – a marketingtevékenység – jelenti. „Ezek sokkal inkább növelik a GDP-t, mint maga a gyártási tevékenység” – fogalmazott Rippel Géza. „A hazai versenyképesség erősítésének az innováció és a tudás felhalmozása lehet a kulcsa, és ebből a hazai kis- és középvállalkozásoknak is ki kell venni a részüket” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×