Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nagy bajban a családi házban élők

Magyarországon nagyon sok az óriási családi ház, amelyek gyakorlatilag senkinek sem kellenek.

A nagy családi házak tulajdonosai komoly gondban vannak. A társadalmi változások miatt a fiatalok nem maradnak otthon, így kiürülnek a korábbi családi otthonok, két embernek pedig már óriásinak tűnnek ezek a házak. Ráadásul eladni sem könnyű őket.

Ma ugyanis csak nagyon kis kereslet van a 200-300 négyzetméteres ingatlanokra, melyek jellemzően a 80-as években vagy a 90-es évek elején épültek.

Ezek ráadásul a legtöbb esetben műszakilag már erősen felújításra szoruló otthonok, energetikai paramétereik pedig komoly kívánni valót hagynak maguk mögött. Fenntartásuk súlyos pénzekbe kerül, de felújításuk is komoly anyagi terhet jelentene. De a folyamatosan emelkedő lakásárak sem kedveznek a nagy házak helyzetének, az emelkedő árak mellett sokan inkább kisebb területen oldják meg az életüket - írja a Portfolio.

A nyílászárócsere, homlokzatszigetelés és a tetőjavítás egy nagy ház esetében több millió forintba kerülhet, az egyéb munkákkal együtt pedig akár a 10 millió forintot is elérheti az összeg, amit ezekre a házakra rá kell költeni, ha valaki újszerű ingatlant szeretne varázsolni a 30-40 éves házából.

A háztulajdonosok akkor sincsenek könnyű helyzetben, ha inkább az eladás mellett döntenek. A házak árai ugyanis messze nem drágultak olyan ütemben, mint a lakásoké.

2007-ben országos átlagban négyzetméterenként 129 ezer forintért lehetett családi házat vásárolni, 2017-ben azonban az árak még mindig nem érték el ezt a szintet,

az átlagos fajlagos ár mindössze 114 ezer forint/négyzetméter volt, vagyis 12 százalékkal kevesebb, mint 10 évvel korábban. Ezzel szemben a többlakásos épületben található lakások, valamint a lakótelepi lakások ára is jelentősen növekedett. Előbbi esetében 43 százalékkal kellett átlagosan többet fizetni egy lakás 1 négyzetméteréért, míg a lakótelepi lakások árai 49 százalékkal emelkedtek az említett 10 év alatt.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×