Infostart.hu
eur:
385.19
usd:
331.46
bux:
121763.41
2026. január 16. péntek Gusztáv
A Ryanair légitársaság Nápolyból érkező, Boeing 737 típusú repülőgépe landol a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Faludi Imre

Nagy változást vezet be a Ryanair

A június 13. utáni Ryanair-járatoknál az eddiginél kevesebb idő marad a becsekkolásra azoknak, akik nem foglalnak maguknak ülőhelyet - írja az Index.

Négy nap helyett már csak két nap áll majd rendelkezésre a becsekkolásra, amivel az lehet a cél, hogy többen foglaljanak pénzért ülőhelyet.

A portál szerint a fapados légitársaságnál a székek befoglalása nagyjából 1100 forintba kerül, de akár ennek ötszöröse is lehet, A lefoglalt ülőhellyel a repülés előtti 60 napban lehetőség lesz a becsekkolásra.

2016-ban még az indulás előtt egy héten át lehetett ingyenesen elvégezni a check-int, ez csökkent négy napra, most pedig 48 órára.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×