eur:
402.93
usd:
359.96
bux:
97065.84
2025. május 19. hétfő Ivó, Milán

Mattheisen: erős helyzetben van a Telekom

A Magyar Telekom Nyrt. növekedése stabil és megbízható, a cég erős piaci és pénzügyi pozícióban van - mondta Christopher Mattheisen vezérigazgató a vállalat első negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.

Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes kiemelte: látható, hogy az elmúlt időszakban a Telekom hozza a várt számokat, a jelentős piaci változások között is. Utóbbira példaként említette a Telenor tulajdonosváltását.

A szerdán bejelentett Vodafone-UPC tranzakcióról - amellyel a UPC Magyarország is a Vodafone-hoz kerül - Szabó János úgy vélekedett: egyelőre nehéz értékelni, hogy az egyesülés mit fog jelenteni, mint ahogy azt is, hogy a Digi mobilpiaci belépése mikor következik be. A Vodafone egy ideje törekszik vezetékes infrastruktúra kiépítésére, azonban ennek az idei évre nem lesz számottevő hatása, mivel az eljárás várhatóan hosszabb időt vehet igénybe - tette hozzá.

Az idei évre nem látnak olyan hatást, amely jelentős befolyással lehetne a cég eddigi terveire, felkészülten várják a kihívásokat - jelezte. A Telekom 2018-ban éves szinten enyhén csökkenő, 600 milliárd forintos árbevételt, és nagyjából 190 milliárd forint EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít változatlanul.

Kérdésre válaszolva elmondta: a versenyhivatali vizsgálat a Magyar Telekom és Telenor hálózatmegosztásáról még folyamatban van, erről érdemben nem tud nyilatkozni. Fenntartják, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el.

A negyedévet értékelve közölte: a vezetékes szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközértékesítésben kiemelkedő növekedést értek el, és az ehhez kapcsolt szolgáltatások értékesítése is nőtt az első negyedévben. A mobil szegmensben az adatszolgáltatások húzták a bevételeket, ami kétszámjegyű volt az első negyedévben. Az üzleti szegmens bevételeiben bár visszaesésre számítottak, azonban az első negyedévben sikerült tartani az előző évet jellemző tartós növekedést.

Megerősítette, hogy a hálózatfejlesztéseket 2018-ban is folytatják, önerőből és a szupergyors internet programban elérhető támogatással egyaránt. Az első negyedévben 16 ezer háztartáshoz építették ki a nagysebességű vezetékes szélessávú hálózatot, ez gigabitképes optikai kábelt jelent. Idén mintegy 300 ezer háztartás lefedését tervezik. A CAPEX (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) költés a tervek szerint 90 milliárd forint lesz az idén.

Christopher Mattheisen vezérigazgató arról beszélt, hogy a vezérigazgató-váltás előre tervezett lépés volt,

ezt a 2019-es tervezési időszak kezdetére időzítették, egy erős negyedévet követően. Rékasi Tiborról, az új vezérigazgatóról azt mondta: érett vezető, ideális választás, ezért nyugodt szívvel hagyja el a céget.

Rékasi Tibor - aki jelenleg még a lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese - szerint a vállalatnál üzleti és lakossági területen megszerzett tudása segíteni fogja a jövőben. A stratégiai döntésekben már részt vett a korábbi években, ezért a személyi változás nem hoz új stratégiát. Legfontosabb hosszú távú törekvésük az ügyfelek minél magasabb szintű kiszolgálása változatlanul - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.05.19. hétfő, 18:00
Szakáli István Loránd
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója
Történelmi támadást intézett Moszkva Ukrajna ellen, Trump egyre nehezebben tűri Putyin játszmáját – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Történelmi támadást intézett Moszkva Ukrajna ellen, Trump egyre nehezebben tűri Putyin játszmáját – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

A bő 3 éve indult teljeskörű orosz invázió óta a legnagyobb ismert dróntámadást hajtotta végre szombatról vasárnapra virradó éjjel Oroszország Ukrajna ellen, amelyben legalább 276 drónt vetettek be, amelyek közel fele szimulátor drón volt – derült ki az ukrán védelmi szervek vasárnap reggeli bejelentéseiből. Mindez tehát a részben sikertelen pénteki isztambuli "béketárgyalásokat" követte, amelyen végül a felek csak egy nagy fogolycserében tudtak megállapodni. A friss támadások során a kijevi térségben meghalt egy nő, illetve más térségekkel együtt összesen három sebesült is van, köztük egy négyéves gyermek. Alexander Stubb finn államfő szerint Donald Trump amerikai elnök egyre türelmetlenebb az ukrajnai háború rendezésének ügye miatt – írja a The Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×