Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

BalatonBor: Minden eddiginél több pincészet csatlakozott idén a régiós bormárkához

Minden eddiginél több, 28 észak- és dél-balatoni pincészet részvételével készült el a régió közösségi bormárkája, a BalatonBor harmadik évjárata.

A BalatonBor 2016-ban debütált a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör és a Rizling Generáció borszakmai összefogás közös kezdeményezéseként.

A koncepció lényege, hogy az előírt feltételeknek megfelelő és a vakkóstoló próbáját kiálló balatoni pincészetek olaszrizlingjei egységes dizájnnal ellátott palackokban, közös brand alatt, de saját néven jelennek meg a piacon - mondta el az MTI-nek a 2017-es évjárat csütörtöki budapesti bemutatóján a Balatoni Kör elnöke.

Laposa Bence hangsúlyozta, hogy az összefogást szimbolizáló termék a Balaton körül gazdálkodók piaci helyzetének javítását, hosszú távon pedig az integrátori rendszer előmozdítását, a balatoni szőlők megújítását és stabil piacok kiépítését célozza.

A BalatonBor harmadik évjáratához csatlakozni kívánó pincészetek tételeit úgynevezett origó rendszerű vakkóstolón bírálták el, így idén 28 termelő vehet részt a kezdeményezésben; ők összesen 60 ezer palack BalatonBorral jelennek meg a piacon csütörtöktől.

Dobosi Győző, a Rizling Generáció tagja hozzátette, a következő termékkategória a szűkebb balatoni termőhelyek karakterét bemutató hegyborokkal jön létre, ennek előkészületei már folyamatban vannak.

Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője felhívta a figyelmet az összefogás által először megjelentetett térképre, amely a Balaton körüli minőségi éttermeket, borászatokat, bisztrókat gyűjti össze.

Más borvidékeken is körvonalazódik a BalatonBorhoz hasonló összefogás: Villányban már megjelent a RedY bisztróbor, és egyeztetések zajlanak az EgerBor koncepciójával kapcsolatban is - mondta el Kardos Gábor.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×