Infostart.hu
eur:
375.48
usd:
318.12
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Félmilliárdos támogatás 34 településnek

Közel félmilliárd forint összegű, a helyben maradást segítő tevékenységekre fordítható pályázatot nyert el a Mura nemzeti program keretéből 34 település - közölte szombati nagykanizsai sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter, a program miniszteri biztosa.

A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára elmondta: a Mura program elsősorban gazdaságfejlesztési, a mezőgazdasági tevékenységet, az élelmiszer-feldolgozást és a turizmust szolgáló program, amelynek egyik jelentős elemeként a helyben maradást szolgáló tevékenységekre költhetnek közel 500 millió forintot az összesen mintegy 20 ezer lakosú 34 településen. Az a céljuk, hogy olyan ismereteket, tudást adjanak át az ott élőknek, amely erősítheti az identitástudatot, növelheti a helyi értékek ismertségét.

Iványi László, a települések konzorciumát vezető Bázakerettye polgármestere (független) úgy fogalmazott: a most induló és négy éven át tartó program középpontjában a humánkapacitás fejlesztése áll. Ez azt jelenti, hogy

  • óvónők, pedagógusok, szociális és kulturális területen dolgozó szakemberek részére továbbképzéseket, tanulmányutakat szerveznek,
  • hátrányos helyzetű tanulók számára nyelvoktatást, óvodásoknak egyéni fejlesztő foglalkozásokat biztosítanak.

A pályázatból

  • a helyi közösségi közlekedés támogatására,
  • családokkal közös hétvégi és szünidei tematikus - pénzügyi, gazdasági, környezetvédelmi - programokra is fordítanak,
  • továbbá 40 kiválasztott tehetséges diák számára tanulmányi ösztöndíjat is kínálnak majd - ismertette a polgármester.
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthatunk, de Európában is óvatos emelkedésre számíthatunk. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×