Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Rekord a turizmusban, de a jövedelmezőség még nem teljes

Rekord a turizmusban, de a jövedelmezőség még nem teljes

Bevétel szempontjából csúcsot hoz az idei év a turizmusban – közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke. Flesch Tamás hozzátette, hogy az igazi kongresszusi turizmus még nem lendült fel Budapesten.

Az idei év a magyar turizmus történetében – bevétel szempontjából – csúcs év lesz – hangsúlyozta a szállodaszövetség alelnöke, aki a Világgazdaság versenyképességi tanácskozásának egyik résztvevője volt. Mind Budapest, mind a vidéki települések tekintetében jelentős bevételi összegekre lehet számítani.

Az előrejelzések alapján 2018 is jó évnek ígérkezik. Jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek az ország különböző pontjain, mely a turizmust is érinti. A szakértő szerint Budapest kezdi elérni azt a népszerűséget, ami mindig is járt volna neki.

„Semmivel nem vagyunk gyengébbek, mint Bécs vagy Prága”

– emelte ki Flesch Tamás.

Szabadidős turizmusban áremelkedés következett be, ma már nem igaz, hogy a magyar főváros vendéglátása csupán romkocsmákra épül. Az igazi kongresszus turizmus azonban még nem indult be látványosan. Ennek feltétele lenne egy nagy befogadóképességgel rendelkező kongresszusi központ, ami alkalmassá tenné a várost nagyszabású konferenciák megrendezésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×