Infostart.hu
eur:
385.58
usd:
331.07
bux:
119434.72
2026. január 14. szerda Bódog

Súlyos bírság a Black Friday miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 20 millió forint bírságot szabott ki az Extreme Digital Zrt.-re, mert az tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a 2015-ös Black Friday kampányában - közölte a GVH.

A közlemény szerint az Extreme Digital 2015. november 20-ára (Black Friday) hirdetett kommunikációs kampányában azt ígérte a fogyasztóknak a "Több száz termék vár rád csak egy napon át akár 70 százalék kedvezménnyel!" szlogennel, hogy az akcióban nagymértékű kedvezménnyel érhetők el termékei.

A különböző felületeken megjelent reklámok értékelésekor a GVH figyelt a kampány célzott jellegére, a tárgyára, valamint időszakára, mivel ezekkel hatékonyan lehetett felkelteni a fogyasztók figyelmét, és így lehetővé vált a forgalom jelentős növelése.

Megállapították, hogy az Extreme Digital tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert a reklámjaiban megjelölt kedvezmény kizárólag olyan termékekre volt elérhető, amelyek sem átlagáruk, sem pedig a jellegük alapján nem tekinthetők tipikus termékeknek. Emellett a kínált termékek mindössze kevesebb, mint egy százaléka volt elérhető a reklámjaiban megjelölt "akár 70 százalékos kedvezménnyel", illetve jóval kevesebb, mint 10 százaléka "akár féláron".

A hivatal gyakorlatában az "akár állítások" megtévesztők, ha a promócióban elérhető termékek nem tekinthetők a vállalkozás által forgalmazott vagy a reklámban megjelölt termékkört illetően tipikus termékeknek, és az "akár állítással" érintett termékkör reálisan nem elérhető, mert nem éri el a termékkínálat 10 százalékát.

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott.

Súlyosító körülményként értékelte, hogy a vizsgált kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, erőteljes üzenetet közvetített, tekintettel az üzenet egyszerűségére, egyértelműségére, hangsúlyosságára és fogyasztói árra vonatkozó jellegére, eredményeként az Extreme Digital megrendeléseinek száma - és így bevétele is - jelentősen nőtt.

A hivatal enyhítő körülményként értékelte, hogy a vállalkozás a jogsértés elkövetésekor kis- és középvállalkozásnak minősült.

Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója a GVH döntését kommentálva közölte: ahogy 2015-ben, úgy a pénteki Black Friday-en is lesznek 70 százalékos, sőt 77 százalékos akciók. Két évvel ezelőtt mintegy ötvenezren vásároltak a Black Friday-en, csaknem 30 százalékkal többen, mint az előző évben, és idén is jelentős vásárlói létszámnövekedéssel számolnak. A cég tapasztalatai szerint a fogyasztók pontosan értik, mi zajlik egy ilyen akciós napon, ahol rövid ideig óriási kedvezményeket érhetnek el - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×