Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Így értékeli a magyarországi gazdasági növekedést az Európai Bizottság

Idén 3,7 százalékos, jövőre 3,6 százalékos, 2019-ben pedig 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely csütörtökön tette közzé esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az EU egészére, mind az egyes tagállamokra nézve.

A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) az idei és a következő év vonatkozásában is egy ezrelékponttal javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó korábbi prognózisát.

Emlékeztettek rá, hogy a magyar GDP tavaly "csak" 2,2 százalékkal nőtt, miközben a bővülés 2015-ben még 3,4, 2014-ben pedig 4,2 százalékos volt.

A bizottság rámutatott, hogy a gazdasági aktivitás idén jelentősen erősödött Magyarországon, aminek a magánfogyasztás és a beruházások élénkülése volt a fő hajtóereje. A beruházások szintje 15,2 százalékkal, a magánfogyasztás 4,6 százalékkal emelkedett. Előbbit a fogyasztói bizalom javulása, a foglalkoztatottság és a bérek növekedése, utóbbit az uniós források ismét fokozódó felhasználása segítette elő.

A gyors gazdasági bővülés folytatódni fog, részben a költségvetési szigor további enyhülése miatt,

de a kapacitási korlátok rontják a növekedési kilátásokat. A háztartások beruházása és a magánfogyasztás jövőre tovább fog nőni a bérek emelkedése és a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának javulása következtében, ahogyan az állami és a vállalati beruházások növekedése is kétszámjegyű lesz az uniós pénzekből finanszírozott projekteknek köszönhetően. A növekedés üteme azonban 2019-ben várhatóan lassulni fog a kapacitási korlátok, illetve a rendelkezésre álló reáljövedelmek emelkedésének mérséklődése miatt - olvasható az értékelésben.

A szakértők a magyar kereskedelmi többlet további csökkenésére számítanak,

minthogy a belső kereslet emelkedése valószínűleg az import növekedését fogja maga után vonni, amelyet nagy valószínűséggel az autóipari ágazat gyártási kapacitásainak fejlesztése sem tud ellensúlyozni.

Az adatokból kiderül, hogy a magyarországi foglalkoztatottság a várakozások szerint tovább javul majd és újabb rekordszinteket fog elérni, amihez a magánszektor és a közmunkaprogram egyaránt hozzájárul. A munkanélküliség idén 4,2 százalékos, 2018-ban és 2019-ben pedig 4 százalékos lesz a tavalyi 5,1-et követően. A munkaerőpiac szűkülése, a munkaerőhiány pedig a bérek emelkedésével, ugyanakkor a foglalkoztatottság további növekedési kilátásainak korlátozásával jár - közölték.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény becslései szerint az infláció fokozatosan emelkedni fog Magyarországon, a fogyasztói árindex a tavalyi 0,4 százalékról idén 2,3 százalékra, 2018-ra 2,6 százalékra, 2019-re pedig 3 százalékra ugrik a kereslet növekedése nyomán, elérve a jegybanki célértéket.

A költségvetési deficit a 3 százalékos uniós tűréshatár alatt fog maradni, a tavalyi 1,9 után az emelkedő kiadások és az adócsökkentések miatt idén 2,1, jövőre 2,6 százalék, 2019-ben pedig 2,3 százalék körül várható az Európai Unió prognózisa szerint.

Az államadósság tavaly a GDP 73,9 százalékára mérséklődött, 2017-ben 72,6, 2018-ban 71,5 százalékra, 2019-ben pedig 69,4 százalékra lehet számítani - írták.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×