Infostart.hu
eur:
385.93
usd:
330.65
bux:
118295.96
2026. január 13. kedd Veronika

Brutálisan emelkedett itthon az átlagkereset

Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első öt hónapjában 12,1 százalékkal emelkedtek a bérek.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 192 ezer forint volt január-májusban. Idén emelkedett a kétgyermekes családok adókedvezménye, ezt is figyelembe véve

a nettó kereseti átlag 200 ezer forintra becsülhető

- írta a jelentés.

A májusi 2,1 százalékos és az öthavi 2,4 százalékos inflációval számolva 10,6 százalékos májusi és 9,5 százalékos január-májusi reálbér-emelkedés adódik.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, valamint az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - tette hozzá jelentésében a KSH.

A vállalkozásoknál 10,4 százalékkal, a költségvetési szférában 15,4 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva tavaly májushoz viszonyítva, és 309 ezer, illetve 318 ezer forintot tett ki.

A prémiumokat, jutalmakat és más egyszeri kifizetéseket nem számolva a vállalkozásoknál 11,8 százalékkal nőttek a havi rendszeres jövedelmek, míg a prémiumok átlagos összege 4,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint tavaly májusban. A költségvetési szférában viszont 21,9 százalékkal emelkedtek az egyszeri kifizetések, de ezzel együtt is 15,0 százalékkal emelkedtek a rendszeres kifizetések.

Az iparban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 9,9 százalékos éves emelkedéssel 321 ezer forintra nőtt, az építőipari 224 ezer forintos átlagkereset 10,7 százalékos emelkedést jelent tavaly májushoz viszonyítva.

A szálláshely szolgáltatás, vendéglátás terén alkalmazottak átlagbér 12,3 százalékkal 190 ezer forintra nőtt. Továbbra is a pénzügyi, biztosítási szektorban voltak a legmagasabb átlagkeresetek 513 ezer forinttal, ami 7,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az állami szektorban a közigazgatásban és a védelem terén 18,0 százalékkal emelkedtek a keresetek és elérték a 367 ezer forintot, míg az oktatásban és az egészségügyben 294, illetve 277 ezer forint volt az átlagbér 9,4, illetve 22,3 százalékkal több a tavaly májusinál.

A KSH jelentéséből kiderül az is, hogy a versenyszférában foglalkoztatott alkalmazottak száma 64,5 ezerrel (3,3 százalékkal) nőtt egy év alatt, míg a költségvetésben az ezret sem érte el az alkalmazottak létszám-emelkedése.

A közfoglalkoztatás keretében 47 ezerrel kevesebben 171 ezren dolgoztak, mint tavaly májusban és átlagkeresetük 3,3 százalékkal 82 ezer forintra nőtt.

Címlapról ajánljuk
Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Megjöttek a friss inflációs adatok

14 százalékos drágulás és 27 százaléknál is nagyobb visszaesés között mozogtak az árak. Megvan a 2025-re vonatkozó éves áremelkedés mértéke is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×