Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.75
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Százezrek foglalkoznak már itthon pénzbehajtással

Százezrek foglalkoznak már itthon pénzbehajtással

A múlt évben félmilliónál is több pénzbehajtást kezdeményeztek a hitelezők adósaik ellen, s az idén is túllépi az ötszázezret az ügyek száma. Legtöbbször az elmaradt rezsidíjak és a kifizetetlen telefonszámlák miatt veszi kezdetét jogi eljárás.

Igencsak megugrott az utóbbi időben a pénzbehajtások száma idehaza - írja a Magyar Idők. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara hivatalos statisztikája szerint 2015-ben 460 ezer eljárás indult, 2016-ban hatvanezerrel nőtt az ügyek száma. A lendület idén is kitart: az első öt hónap több mint kétszázezer új eljárást hozott, és biztosan félmillió felett lesz az ügyek száma.

Az idei eljárások nagyjából kétharmadát a közműcégek és a telekommunikációs társaságok kezdeményezték. Ezek mellett bőven vannak parkolási büntetések és bliccelések miatt indult ügyek is.

Tóth Ádám, a közjegyzői kamara elnöke a cégek közötti elszámolási vitákról azt mondta, a válság utáni időszakban tulajdonképpen eltűntek az efféle ügyek: a gazdasági szereplők kevés szerződést kötöttek, így nézeteltérés sem alakulhatott ki túl sokszor. Mára megváltozott a helyzet, gyakoribbak lettek a kifizetetlen munkák miatt indított eljárások. Az ügyletek számának emelkedése pedig szükségképpen magával hozza a szerződésszegések számának növekedését is.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×