eur:
389.48
usd:
365.92
bux:
55376.1
2023. szeptember 22. péntek Móric

Vonzó az alacsonyabb közteher

Az elmúlt hónapokban nagyjából negyvenezer gazdasági szereplő jelentkezett, hogy ezentúl a kata vagy kiva rövidítéssel illetett módszerrel fizethessen adót.

Óriási érdeklődés övezi a kisebb hazai gazdasági szereplőknek szánt adótípusokat. A legtöbben a kisadózó vállalkozások tételes adójában, vagyis a katában látták meg a lehetőséget.

– Az utóbbi hónapokban nagyjából harmincezer vállalkozás lett katás, a kisadózók létszáma ezzel megközelítette a 210 ezret – mondta a Magyar Időknek Tállai András.

A nemzetgazdasági tárca miniszterhelyettese, az adóhivatal vezetője a csatlakozási hullám hátteréről elmondta: az Országgyűlés 2016 végén határozott úgy, hogy az addigi összeg duplájára emeli a kata bevételi értékhatárát, így idén már azok a vállalkozások is választhatják ezt a módszert, amelyek havonta egymillió forint bevételre tesznek szert.

A katázók létszáma tavaly hónapról hónapra emelkedett, általában három-négyezerrel. Így a múlt év végére 175 ezresre duzzadt a kata szerint adózók tábora.

A kiva népszerűsége is növekedett. Tállai Andrász szerint ma több mint 14 ezer vállalkozás használja ezt az adómódszert. Korábban nagyjából hétezer gazdasági szereplő kivázott.

Itt is voltak idén változások, a legfontosabb az, hogy a kiva kulcsa a korábbi 16-ról januárban 14 százalékra csökkent, egyúttal egyszerűbb lett az adóalap kiszámításának módja, vagyis mérséklődött az adminisztrációs teher. Jövőre az adókulcsot 13 százalékra csökkentik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Elemző: nem mondja meg a kormány, pontosan miért ekkora az áfabevétel-hiány

Elemző: nem mondja meg a kormány, pontosan miért ekkora az áfabevétel-hiány

Idén augusztusban az államkasszába 314 milliárd forint áfabevétel folyt be, ami 14,5 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi 368 milliárd forintos összeg - derült ki abból a részletes adatokból, amelyet a pénzügyminisztérium közölt az államháztartás augusztusi alakulásáról. A Portfolio elemzője azt mondta, hogy ezzel idén már negyedik hónapja csökkennek az áfabevételek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2023.09.25. hétfő, 18:00
Szlávik János
főorvos, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Nagy ütésből próbáltak talpra állni a tőzsdék, de nem jött össze

Nagy ütésből próbáltak talpra állni a tőzsdék, de nem jött össze

A hét korábbi részében jelentős hangulatromlás volt megfigyelhető a tőzsdéken, amelyet részben az amerikai jegybank számlájára lehet írni, hiszen e heti kamatdöntő ülésén ugyan nem változtatott a kamatszinten a Fed, azonban szigorú üzeneteket küldött azzal kapcsolatban, hogy az infláció csak hosszú idő múlva csökkenhet a célszintre, így a korábban vártnál hosszabb ideig maradhatnak magasan a kamatok. A tegnapi jelentős esés után ma már inkább a megnyugvás jelei látszottak a tőzsdéken, de nem jött össze a pluszos zárás végül sem a főbb európai, sem az amerikai tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×