Infostart.hu
eur:
386.58
usd:
332.18
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Drámai konfliktus kellős közepén az Audi

Dráma az Audinál, nagyobb a baj, mint a dízelbotránynál – írja a Portfolio.

A portál kiemelte, hogy az Audi éveken keresztül gyakorlatilag versenytárs nélkül kínálta autóit a kínai piacon, mert a kínai vevők speciális igényeire szabta azokat, miközben a BMW és a Mercedes a más piacokon bevált receptek alapján inkább a vevőket szoktatta volna hozzá az autóihoz.

Miközben januárban a Mercedes kínai eladásai 40 százalékkal nőttek, addig Audiból 35 százalékkal kevesebb fogyott. De februárban és márciusban is kétszámjegyű volt a visszaesés, az első negyedévben összességében 22 százalékkal csökkentek az Audi eladásai.

A kínai értékesítés kiesése nagyon fáj a cégnek.

Nem arról van szó, hogy a cég autói hibásak lennének, vagy nem felelnének meg a kínai vevők igényeinek, esetleg azért vesznek a kínaiak jóval kevesebb Audit, mert a dízelbotrány miatt bojkottálnák a cég termékeit.

Hanem arról van szó, hogy

a német autógyártó új üzleti partnert keresett Kínában, ezzel pedig egy belpolitikai konfliktus kellős közepébe sodródott.

Ennek a lehetséges hatásairól a cég menedzserei azt gondolják, hogy súlyosabbak lehetnek, mint a dízelbotrány miatti vizsgálatok várható következményei - írta a portfolio.hu.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×