Infostart.hu
eur:
386.25
usd:
331.04
bux:
118375.79
2026. január 13. kedd Veronika
Ők veszíthetnek sokat az e-szja-val

Ők veszíthetnek sokat az e-szja-val

Félnek a civil szervezetek attól, hogy az e-szja rendszer miatt még többen lesznek, akik elfeledkeznek az egyszázalékos felajánlásról. Eddig ugyanis nagyrészt azok tették meg ezt a lépést, akik maguk készítették a bevallásukat – mondta a civilkommunikációval foglalkozó Humán Dialóg ügyvezetője. Miha Tamás szerint abban ugyan lehet bízni, hogy sok felajánlás mögött érzelmi motiváció és elköteleződés van, ugyanakkor a szervezetek aktív kommunikációjára is szükség van.

„Akik maguk készíti el az adóbevallásukat, nagyon nagy arányban felajánlják az egy százalékot is, míg akik nem maguk készítik el, az átlagosnál jóval rosszabb arányban ajánlják fel azt” - osztotta meg tapasztalatait a cég ügyvezetője.

Kifejtette:

„aki maga tölti ki az adóbevallását, 80 százalékban ajánlja fel az egy százalékot, míg akinek az adóhatóság készítette el, csak körülbelül 30 százalékban ajánlja fel azt”.

Miha Tamás szerint valószínűleg idén többen lesznek azok, akik egyszerűen meg sem nézik az adóbevallásukat, amit a NAV elkészített a számukra. Az esetükben minimális az esély arra, hogy az egy százalékot felajánlják.

„Bár meg kell jegyeznünk, hogy az egy százalékot felajánlók nagyon lojálisak, ebben azért bízhatnak a civil szervezetek” - tette hozzá a civilkommunikációval foglalkozó cég ügyvezetője.

Ők veszíthetnek sokat az e-szja-val

„Az egy százalékot rendszeresen felajánlók 60 százaléka ugyanis hűséges”

- közölte a kutatás eredményeit Miha Tamás, aki szerint ez reményt adhat arra, hogy nem fogják elfelejteni őket még akkor sem, ha az adóbevallásukra rá sem akarnak nézni.

„A legtöbb egyszázalékos felajánlás mögött személyes érintettség van.

Akik pedig nem ajánlják fel, főként a bizalmatlanságra szoktak hivatkozni”

- mondta a vezető.

Éppen ezért Miha Tamás szerint a civil szervezeteknek még erőteljesebben kellene kommunikálniuk, és az eredményességüket kellene bizonyítaniuk, ezzel lehet ugyanis leépíteniük ezt a bizalmatlanságot.

„Persze olyanok is vannak, akik még mindig nem tudnak erről a lehetőségről, vagy pedig egyszerűen elfelejtik azt. Ezért impulzusokat kell adni és mozgósító kampányokat kell indítani” - tanácsolta a Humán Dialóg ügyvezetője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×