Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Autóipar: több százan kerültek az utcára

Megszüntette magyarországi tevékenységét, és három nyugat-dunántúli üzemének bezárásával megvált több mint 300 dolgozójától az autóbelsőket, üléshuzatokat gyártó Prevent Premium & Interior Kft.

A cégcsoport tegnap annyit közölt: február utolsó napján megszüntette magyarországi termelő tevékenységét a körmendi székhelyű, prémium autómárkák számára gyártó társaság. A több mint háromszáz dolgozót a cég kedden bezárt körmendi, lenti és nagykanizsai üzemeiből bocsátották el.

Horváth László, Lenti Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta: a cég tavaly nyáron még bővíteni akart, és további százfős bővítéshez kért önkormányzati segítséget, februárban azonban a gyártás kitelepítéséről döntött - írta a Magyar Nemzet. A hosszú távú tervek akkor még arról szóltak, hogy megközelítsék a vállalkozás korábbi, mintegy kétezer fős, kiemelkedően magas dolgozói létszámát.

Ezek után váratlan volt a bejelentés, hogy minden magyarországi tevékenységet beszüntetnek, a gépeket Bosznia-Hercegovinába, az ottani telephelyükre költöztetik át, a telephelyeket pedig eladják. Nem igényelték már azt sem, hogy a korábbiakhoz hasonlóan - 7,5 milliós - munkahelymegtartó támogatásban részesüljenek.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×