Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A jogosultak harmada feleslegesen adja a pénzét az államnak

Emellett az is kiderült a Magyar Biztosítók Szövetsége elnökének előadásából a Portfolio Biztosítás 2017 konferenciáján, hogy sokat számított az etikus életbiztosítási koncepció.

Pandurics Anett előadásában elmondta még, hogy

  • A gépjárműbiztosítások díjszintje még mindig nagyon alacsony, és a válság előtti szinttől is elmarad.
  • A biztosítási piac egyik húzóereje a nyugdíjbiztosítás, ezekből 2015 végén 137 ezer darab volt 31 milliárd forintos díjbevétel mellett, amiből 24 milliárd unit-linked (befektetéshez kötött életbiztosítás) szerződésből származott. Szerződésenként 208 ezer forint az átlagdíj, a szerződők átlagéletkora pedig 45 év.
  • 137 ezer ügyfélből 91 ezer ügyfél vette igénybe csak igénybe a nyugdíjbiztosítási adókedvezményt.
  • A január 1-je óta élő etikus életbiztosítási koncepció első tapasztalata, hogy a konstrukciók több mint felét, 168 konstrukciót a szereplők kivezettek a piacról, a költséglevonások mértéke pedig nagyot esett: az egy évvel korábbi 5-6%-ról 3-4%-ra csökkent a TKM.
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×