Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
329.4
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó

Megvan, mi lesz a következő lépés az eltérő minőségű élelmiszerek ügyében

Csütörtökön tárgyalnak Varsóban a visegrádi országcsoport (V4) kormányfői, akik az Európai Unió közeledő csúcsértekezletei előtt közös álláspontot dolgoznak ki, és foglalkoznak a térségünkben forgalmazott élelmiszer minőségével is.

A varsói egyeztetés "a közeledő brüsszeli csúcstalálkozó, valamint a március végi római csúcs előjátéka lesz". A tárgyalások napirendjén folyó európai uniós ügyek, valamint a közös álláspont előkészítése szerepel az EU-találkozók előtt - közölte Rafal Bochenek, a lengyel kormány szóvivője.

"Szó lesz a Kelet-Közép-Európában forgalmazott élelmiszer minőségéről is" - folytatta. A témát Robert Fico szlovák miniszterelnök vezette fel múlt csütörtökön, közölve: a V4-ek kormányfői rendkívüli csúcsértekezletükön foglalkoznak majd azzal, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában.

Brüsszelben március 9-én kezdődik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozója, Rómában pedig március 25-én emlékeznek meg az uniós tagállamok állam- és kormányfői az EU elődszervezeteit megalapító, 60 éve aláírt római szerződésről.

A tervek szerint ezen a csúcstalálkozón elfogadják az úgynevezett római nyilatkozatot az EU jövőjéről. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő hétfőn kijelentette, hogy örülne, ha a V4 közös álláspontot foglalna el e témában. Marek Ziólkowski lengyel külügyminiszter-helyettes múlt héten kilátásba helyezte: a V4-ek napokon belül befejezik az erre vonatkozó közös nyilatkozat egyeztetését. Beata Szydlo lengyel kormányfő nemrégiben bejelentette, hogy Lengyelország átfogó tervet nyújt be az EU megreformálására.

Címlapról ajánljuk
A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült
Tudósítónktól

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Elégedett a tárgyalásokkal Zelenszkij, Putyin távolabb tekintene a Donbasznál - Háborús híreink hétfőn

Elégedett a tárgyalásokkal Zelenszkij, Putyin távolabb tekintene a Donbasznál - Háborús híreink hétfőn

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint jól sikerültek a hétvégén Floridában lefutott ukrán-amerikai tárgyalások, míg a Kreml szerint az európai békejavaslatok csak rontanak a helyzeten. Az amerikai hírszerző ügynökségek közös nyilatkozata szerint Oroszország továbbra sem mondott le arról a céljáról, hogy egész Ukrajnát megszállja. A kijevi drónok ismét Lipeck katonai repülőterét támadták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×