eur:
394.15
usd:
365.31
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Több ezer cég elbukhat ezeken a követelményeken

Több ezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) szűnhet meg a március 15-éig esedékes törzstőkeemelés elmulasztása miatt - mondta a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Madarasi Anna közölte: a három éve hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba kell hozni a cégek létesítő okiratát. Eredetileg ez a határidő tavaly járt le volna le, de a jogalkotó további egy évet biztosított a kft.-knek e kötelezettség teljesítésére.

A törvény nemcsak a létesítő okirat összehangolását írja elő az új magánjogi kódexszel március 15-éig, hanem a törzstőke 500 ezer forintról 3 millióra emelését is. Ha a társaság a tőkeemelés feltételeit nem tudja biztosítani, ugyanezen időpontig döntenie kell a cég átalakulásáról. Ezeket a változásbejegyzési kérelmeket pedig harminc napon belül, azaz legkésőbb április 14-éig kell jogi képviselő útján elektronikusan benyújtani a cégbírósághoz.

Közel harmincezer van lemaradásban

A fővárosban mintegy 60 ezer kft. teljesítette már ezt a kötelezettséget, és még mintegy 28 ezer lehet, amelynek törzstőkeemelésre van szüksége ahhoz, hogy 2017. március 15. után is törvényesen működjön. Amely cégek ezt elmulasztják, azok ellen hivatalból törvényességi felügyeleti eljárás indítható. A kft.-k a fokozatosság elvét betartva előbb felhívásra, majd 100 ezertől 10 millió forintig terjedő, mérlegeléssel megállapított pénzbírságra számíthatnak - figyelmeztetett Madarasi Anna. A kötelezettség késedelmes teljesítése esetén igazolási kérelmet lehet benyújtani a cégbírósághoz - tette hozzá.

Ha mindez eredménytelen marad, akkor végső esetben megszüntethetik a jogsértő módon működő céget. 2016-ban a kft.-ket terhelő kötelezettség teljesítése nem okozott fennakadást a cégbíróság munkájában, és előreláthatólag az idei határidő sem fog - jegyezte meg a szóvivő.

A törvényi előírások elmulasztása miatti szankciók nemcsak a cégeket, hanem közvetlenül a törvényes képviselőiket is sújthatják.

Aki például tartozást maga után hagyó, kényszertörléssel megszűnt cégben volt vezető tisztségviselő vagy többségi tulajdonos, azt öt évre eltilthatják a cégvezetéstől vagy gazdasági társaságban való többségi tulajdonszerzéstől, egyszemélyes társaság alapítástól.

A cég megszüntetésének egyik módja lehet a végelszámolás, amelyet maga a cég kezdeményez, a másik a cégbíróság által indított kényszertörlés. Az utóbbi években a cégek többsége már ilyen módon szűnt meg. A szóvivő szerint ebből feltételezhető, hogy sok ezres nagyságrendben lehetnek olyan kényszervállalkozások a fővárosban, amelyek nem végeznek gazdasági tevékenységet, és a vezetőiket, tulajdonosaikat nem is foglalkoztatja cégük jogi sorsa. E vállalkozások kiszűrése javítja a gazdasági élet átláthatóságát, kiszámíthatóságát.

A kft.-k törzstőkeemelését előíró rendelkezések célja szintén a gazdasági élet megtisztítása, a hitelezők védelme, annak elősegítése, hogy tőkeerős szerződő partnerek közötti teherbíró gazdasági kapcsolatok jöjjenek létre, olyanok vállalkozzanak, akiknek van is rá tőkéjük.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×