Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147585.43
2026. november 5. csütörtök Imre

"Ez minden idők legkorruptabb beruházása"

Nyilvánosságra hozta a kormány az Európai Csalás Elleni Hivatal négyes metró projektjéről szóló jelentését - közölte a Miniszterelnökség miniszter-helyettese. Csepreghy Nándor szerint ez az ügy Magyarország uniós történelmének legnagyobb korrupciós ügye.

Minden idők legkorruptabb beruházása – fogalmazott a Miniszterelnökség miniszter-helyettese sajtótájékoztatóján. Csepreghy Nándor szerint a korábbi kormányokat és a korábbi városvezetést terheli a felelősség a visszaélésért.

"A jelentésből egyértelműen kiderül, hogy politikai és jogi felelősség is terheli az akkori kormányokat és az akkor döntést hozó városvezetést. Így

ez jelenti a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok, valamint a Demszky-féle városvezetés felelősségének megállapítását.

Ami miatt súlyos aktualitása van az ügynek, az nem más, mint annak az 59 milliárdos büntetésnek a sorsa, amellyel Brüsszel Magyarország összes állampolgárát sújthatja amiatt,  mert a Demszky-Medgyessy-Bajnai-Gyurcsány klán ilyen bűnöket követett el" - fogalmazott a miniszter-helyettes.

Csepreghy Nándor elmondta: a kormánynak most 2 hónapja van, hogy reagáljon az OLAF megállapításaira.

A miniszter-helyettes a jelentés nyilvánosságra hozataláról azt mondta: a Nemzeti Adat- és Információvédelmi Hivatal véleményét várták meg csupán. Péterfalvi Attila hivatali elnök véleménye az, hogy mivel közszereplőket nevez meg a jelentés, személyiségi jogokat nem sért a jelentés közzététele.

A négyes metró megépítése 452,6 milliárd forintba került. Az OLAF-jelentés szerint a szabálytalan szerződések a teljes összeg 60 százalékát, azaz 272,8 milliárd forintot érintenek.

Az OLAF-jelentés szerint az elcsalt összeg 166,9 milliárd forint, ebből a közvetlenül érintett uniós forrás 59 milliárd forint.

Az eddigi információk szerint az okozott kár nagy részét 5 szerződéshez köti a jelentés: ezek a Siemens, az Alstom, a BAMCO konzorcium, a Swietelsky, és a Strabag-Hídépítő szerződések.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×