eur:
389.67
usd:
362.01
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Vizsgálják a metróbaleset okát

A közlekedésbiztonsági hatóságok is vizsgálják a reggeli metróbaleset okát – közölte a BKV vezérigazgatója. Bolla Tibor azt is jelezte, hogy várhatóan csak holnap áll helyre a forgalom az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc stadion között. A Metróért Egyesület elnöke az InfoRádiónak azt mondta: nem jók az új metrószerelvények fékberendezései.

Bolla Tibor a Pillangó utcai megállónál tartott sajtótájékoztatón elképzelhetőnek nevezte, hogy a szerelvény vezetője hibázott, aki feltehetően a kelleténél nagyobb sebességgel közelítette meg a megállót.

A Pillangó utcánál kilenc ember sérült meg a ráfutásos balesetben.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a vonat fékrendszere megfelelően működött, ugyanakkor az érintett szakasz csúszásveszélyes, ezért a metróvezetők kézi vezérléssel irányítják a vonatokat.

Hozzátette: a vágányok téli időszakban gyakran lefagynak, illetve a múlt héten a szél faleveleket hordott a sínekre.

Bolla Tibor arról is beszélt, hogy a vizsgálat miatt várhatóan holnap áll helyre a forgalom az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc stadion között.

Az elnök-vezérigazgató szólt arról is, hogy a második jármű vezetője azt mondta, az állomásra érkezés előtt, fékezés közben érezte, hogy csúszik a pálya, és már nem tudott megállni.

"Többé nem lehet a problémát a szőnyeg alá söpörni"

A Metróért Egyesület elnöke az InfoRádiónak azt mondta: nem jók az új metrószerelvények fékberendezései, ezért csúsztak meg a kocsik és ütköztek egymásnak a Pillangó utcánál.

„Már pénteken a főpolgármester úrnak írásban jeleztük, hogy szeretnénk kérni egy, a BKV-tól független szakmai vizsgálatot, amelynek a célja az lenne, hogy az Alstom szerelvényeknél jelentkező fékproblémákat – egész pontosan az elpörgés és a csúszásvédelemnek a gyakorlatilag működésképtelenségét – vizsgálat állapítsa meg, és a teendőket ennek megfelelően határozzák meg” - mondta Bíró Endre.

A Metróért Egyesület elnöke szerint a balesetnél valószínűleg éppen a  fékberendezés nem működött megfelelően.

„A jármű annak ellenére, hogy a specifikációjában szerepel az, hogy jól működő csúszásvédelemmel kell működnie, ezt a feladatát nem teljesíti” – közölte az egyesület véleményét az elnök.

Bíró Endre közölte, véleményük szerint ezek a hibák már a tesztidőszakbak kiderültek, és erre többször fel is hívták a figyelmet.

„Úgy érezzük, hogy ezt a problémát a szőnyeg alá söpörték. De a mai esemény nem engedi meg azt, hogy ezt a továbbiakban is a szőnyeg alá lehessen söpörni” - jelentette ki a Metróért Egyesület elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Szombaton kiderült, hogy Donald Trump újbóli megválasztása esetén a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe. Eközben a G7 országok vezetői tárgyalásokat folytatnak egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Ukrajnának 50 milliárd dollár értékű segélyt nyújtanak, amit az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből finanszíroznának. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×