Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Családbarát minősítést vezetnek be a turizmusban

Megkezdődött a családbarát turizmus feltételrendszerének kidolgozása, amelynek része lesz a családbarát védjegyrendszer kialakítása is - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára .

Elmondta: a tárca és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös munkába kezdett annak érdekében, hogy a turizmus is minél inkább családbarát módon működjön Magyarországon.

A tervek között szerepel például, hogy az új fejlesztéseknél, amikor támogatást kapnak szolgáltatók, kötelezően előírnának olyan alapvető feltételeket, amelyek a családbarát működést szolgálják - ismertette Novák Katalin. Ezek között említette az éttermekben a kicsi gyerekeknek szükséges etetőszéketet, pelenkázókat vagy a megfelelő szoptatási lehetőségeket.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy nem csak a kisgyermekeseket, illetve a nagycsaládosokat segítő elképzelésekről van szó. A családbarát turizmus alapvető jellemzője, hogy minimum két generáció érintett, ide tartozik az is, amikor valaki idősebb szüleivel megy el valahova, vagy a nagyszülő és az unoka kapcsolódik ki együtt. Olyan szolgáltatásokra van szükség, amelyek megfelelőek több generációnak - jelezte.

Az MTÜ jövő márciusra nagyszabású konferenciát szervez, ahol bemutatják a magyar turizmusban várható újdonságokat, akkor már részleteket is ismertetnek arról, hogyan tervezik a családbarát turizmus megvalósítását - közölte Novák Katalin, hozzátéve, hogy konzultációt is indítanak a témáról a szolgáltatók és a fogyasztók körében is.

Címlapról ajánljuk
Svájc futballnagyhatalom lett, a szuperszámítógép szerint a franciák az esélyesek a világbajnokságon
Elemzés a vb-nyolcaddöntők előtt

Svájc futballnagyhatalom lett, a szuperszámítógép szerint a franciák az esélyesek a világbajnokságon

19 órától kezdődnek a nyolcaddöntők: befejeződött az első kör a labdarúgó-világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, már „csak” 16 csapat van versenyben: hét európai, négy dél-amerikai, három a Concacaf-zónából és kettő Afrikából. Megnéztük, mennyit változtak az erőviszonyok az elmúlt tizenkét évben, 2014 óta.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×