Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Még több pénz jut idén a szünidei gyermekétkeztetésre

Jövőre 6,6 milliárd forint jut szünidei gyermekétkeztetésre, az összeg mintegy két és félszer annyi, mint 2010 előtt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Rétvári Bence elmondta, hogy a 2010-es kormányváltás előtt 2,6 milliárd forint volt ez a keret, tavaly már 4,5 milliárd forint, idén pedig 5,3 milliárd forint.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nem csupán az összeget növelték, de a hozzájutás feltételeit is javították. Eddig az önkormányzatoknak kellett pályázniuk, aminek elmulasztása esetén a rászoruló gyermekek kimaradtak az ingyenes étkezés lehetőségéből. Idéntől viszont ez már nem történhet meg, mert a családoknak kell igényelniük az ellátást, amelyet az állam minden nélkülözőnek biztosít, az önkormányzatok csak közvetítő szerepet játszanak - tette hozzá.

Rétvári Bence arról is beszélt: most van az első olyan őszi szünet, amikor elérhető az ingyenes gyermekétkeztetés a rászorultaknak, így a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek, a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetűeknek.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×