Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.67
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Növekedésre számít a Richter

Minimális árbevétel növekedésre számít idén a Richter Gedeon Nyrt., a korábban jelzett nulla és 5 százalék közötti csökkenés helyett - mondta a társaság vezérigazgatója a harmadik negyedéves eredmények közzététele után. Bogsch Erik beszélt arról is, hogy a jövő a biológiai készítményeké.

„Úgy gondoljuk, hogy egy jó közepes eredmény az első kilenc hónap. Vannak olyan országok, ahol jobban szerepeltünk, mint az előző években, de vannak olyanok is, ahol a piaci körülmények negatívabbak” - mondta a vezérigazgató.

Kifejtette: „mindenképpen pozitívumként értékelnénk azt, hogy Nyugat-Európában növekedni tudtunk árbevételben euróban, Kínában is tudtunk növekedni, a régión belül pedig helyi valutában: Oroszországban rubelben és Lengyelországban zlotyban is növekedtünk”.

„A helyi valutákban kisebb pozitív változások vannak néhány országban, de a kulcspiacokon azért alapvető változás nincs” - tette hozzá a vezető.

Közölte, hogy mivel most már jobban meg tudják ítélni az éves várható eredményeket, kissé pozitívabb a kép, mint azt korábban gondolták.

Az elmúlt negyedév egyik bejelentése volt a DM Bio megállapodás, ami egy bioszimiláris készítmény gyártási technológiába való bekapcsolódásáról és értékesítéséről szól.

„A gyógyszerpiacon megjelenő új készítmények nagy része biológiai készítmény. Tehát nem olyan, mint régen a szintetikus, kémiai készítmény, hanem egy biológiai módon előállított készítmény. Ezen készítményeknek az úgynevezett bioszimiláris kifejlesztése sokkal hosszabb és sokkal költségesebb feladat, mint a normál generikus készítményeknél. Összehasonlításképpen míg 2-3 millióból egy generikus, szintetikus készítményt ki lehet fejleszteni, itt azért egy 60-100 millió euró/dollár körüli sávról beszélünk. Mert itt nagyon jelentős klinikai vizsgálatokat kell végezni, és ebből adódóan a fejlesztés is sok esetben 5-8 év” - közölte a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

Bogsch Erik elmondta, hogy próbálnak három lábon állni.

„Az egyik változatlanul az originális készítmények – ilyen a Cariprazine. A legnagyobb volumen és a legszélesebb termékpalettánk a nőgyógyászati készítményekből van, ez adja az árbevételünk 38 százalékát. De a jövő a biológiai, a bioszimiláris készítményeké” - sorolta a vezérigazgató.

Az utóbbihoz kapcsolódóan elmondta: „itt a kooperáció szintén nagyon fontos, ezért a koreai-japán vegyesvállalattól már egy olyan technológiát veszünk át, aminek a méretnagyítását fogjuk elvégezni a debreceni üzemünkben, utána pedig a klinikai vizsgálatokat próbáljuk elvégeztetni, hogy Európában ez forgalmazható legyen”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×