eur:
389.09
usd:
361.47
bux:
68682.63
2024. május 7. kedd Gizella

Minden eddiginél korábban töltötték fel nyári szintjére a Tisza-tavat

Minden eddiginél korábban, a szokásos április közepe helyett mintegy három héttel előbb, szerdára befejeződött a Tisza-tó feltöltése a nyári vízszintre - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnöke az MTI-vel.

Fejes Lőrinc elmondta: az elmúlt hetekben a Tiszán levonult árhullám tette lehetővé a szokatlanul korai vízszintemelést, mely így március 6-án kezdődött és a megszokott egy hónapos időtartamnál lényegesen gyorsabban, alig két és fél hét alatt befejeződött.

Szerdára a 124 négyzetkilométer vízfelületű tározó vízszintje megközelítette a 720 centimétert, mely több, mint egy méterrel magasabb a téli vízállásnál - tette hozzá.

Jelezte: a kora tavaszi árhullám a Közép-Tiszán megközelítően azonos volt a tó nyári vízállásával, ezért annak levonuló, már hordalékban szegény periódusában könnyebb és gyorsabb volt a tározóteret fokozatosan több tízmillió köbméternyi vízzel feltölteni.

A szakaszmérnök emlékeztetett: késő ősszel a téli időjárásból fakadó veszélyek csökkentése és a tavon kialakuló jégtakaró partrombolásának megakadályozása érdekében előbb 590, majd 620 centiméter körüli értékre apasztották a tavat.

A szokatlanul korai nyári feltöltésnek köszönhetően előbb induló idegenforgalmi szezon gazdaságilag is előnyös a térségnek, míg halgazdálkodási, valamint halélettani és ökológiai szempontból ugyancsak kedvező hatású - hangsúlyozta Fejes Lőrinc.

Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Élesedhet a verseny a távközlési piacon, de nem mindig a multiknak áll a zászló

Élesedhet a verseny a távközlési piacon, de nem mindig a multiknak áll a zászló

Az internetszolgáltatás minőségének fókuszában jellemzően mindig a sávszélesség és a lefedettség állt, azonban Bálint Zoltán, a Giganet Internet Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerint ebben ma már nincsenek jelentősebb különbségek az elérhető szolgáltatások között, a vállalkozások számára inkább a személyre szabottság, a rugalmas ügyfélkezelés lehet a vízválasztó, és pont ez az, amiben a kisebb internetszolgáltatók többet tudnak nyújtani a „dobozos termékekkel” operáló nagy cégekkel szemben. Bár a piacot felforgatni készülő 5G technológia egyelőre a nagyok malmára hajtja a vizet, a nyíregyházi központú szolgáltatónak is meg van a stratégiája, amivel tovább növelheti ügyfelei számát az egyre szűkülő piacon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×