Kasuba András elmondta: a kedvező időjárásnak és a táplálékbőségnek köszönhetően tavaly az elmúlt évek legjobb agancsfelrakása volt megfigyelhető az egyébként is az ország élmezőnyébe tartozó megyei őzbakállománynál. A vadászok dolgát ugyan nehezítette az átlagosnál enyhébb és csapadékosabb időjárás, mely szinte megközelíthetetlenné tett egyes vadászterületeket, ám ennek ellenére is mintegy 2400 őzbakot lőttek ki 2014-ben a megelőző év 2241 példányával szemben.
A terítékre került állatok számának növekedésénél is nagyobb mértékben javult az érmes trófeák aránya - tette hozzá a fővadász. Jelezte: míg 2013-ban a bírálók 87 arany-, 177 ezüst- és 172 bronzérmet osztottak ki, addig az elmúlt esztendőben 110 trófea érdemelte ki az arany, 212 az ezüst, míg 207 a bronz medált. A díjazottak közül kimagaslóan sok, összesen 56 darab volt a kapitális, azaz 500 gramm feletti trófea, sőt további 6 őzbak fejdísze a 600 grammot is meghaladta - tájékoztatott.
Kasuba András szerint a megye 68 vadászatra jogosult szervezetének tapasztalatai azt mutatják: átrendeződni látszik a külföldi vendégvadászok köre ezen a vidéken. Míg ugyanis a Nyugat-Európából őzbak-vadászatra érkezők száma és aránya fokozatosan csökken, addig egyre több a szlovák jelentkező. Az apróvadak - mezei nyúl és fácán - elejtéséért eddig tömegesen ide látogató, ám a gazdasági válság óta megfogyatkozott olaszok helyett pedig egyre több lengyel vadász jön Jász-Nagykun-Szolnok megyébe - húzta alá.






