Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
315.08
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Pintér Sándor: a kormány az önkormányzatok minden adósságát átvállalja

A kormány a települési önkormányzatok teljes adósságát átvállalja, ez 1247 milliárd forint - mondta Pintér Sándor Miskolcon, hétfői sajtótájékoztatóján.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy miután az önkormányzati törvény átalakult, a kormány úgy döntött, hogy a jogszabály bevezetésével átvállalja a településektől az adósságterhet. Felidézte azt is, hogy az ötezer lakosúnál kisebb településeket teljes, összességében 70 milliárd forintnyi adósságuktól megszabadították, a nagyobb városok terheit pedig különféle mértékben, átlagosan 50 százalékban vállalták át.

Mint mondta, a kormányváltás évében, 2010-ben az önkormányzatok adóssága 1247 milliárd forintot tett ki, ehhez járult még mintegy 300 milliárd forintnyi kifizetetlen számla.

A részletekről szólva közölte: az ötezer lakosúnál nagyobb települések adósságából előbb 618 milliárd forintnyi terhet vállalt át a kormány, most pedig a fennmaradó részt is - tette hozzá Pintér Sándor.

A szaktárca vezetője a borsodi megyeszékhelyről szólva úgy fogalmazott, a miskolci önkormányzat mintegy 36 milliárd forintnyi adósságának előbb hetven százalékát vállalta át az állam, ez 25 milliárd 661 millió forintot tett ki. "Ez lélegzethez juttatta a várost" - jegyezte meg.

Hozzátette: jelenleg 10,7 milliárd forint az az összeg, amely terheli az önkormányzatot, ezt vállalja át most a kormány, nem kell évente tőketörlesztésre és kamatokra 4,1 milliárd forintot fordítani.
Az önkormányzati cégek adósságállományát az intézkedés nem érinti, erről tovább tárgyalnak - tette hozzá.
Megjegyezte azt is, hogy az állam Miskolcnak abban is segített, hogy a 112-es segélyhívószám egyik központja Miskolcra kerül, ez több mint négyszáz új munkahelyet jelent, a közfoglalkoztatás keretében pedig mintegy ezer ember dolgozhat.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a 2010-es önkormányzati választás után világosan látszott, hogy a város bevételei nem fedezik a kiadásokat, nemcsak a működésre nem volt pénz, hanem a beruházások is nagyrészt hitelből valósultak meg.

Kormányzati segítség nélkül a város üzemeltetése 2010 végére gyakorlatilag ellehetetlenült volna - tette hozzá, megjegyezve: különböző önkormányzati intézkedésekkel helyben is sikerült több költséget csökkenteni, a bevételeket növelni. Átalakították az önkormányzat és az önkormányzati cégek gazdálkodását, számos új munkahely létesült, több cég létesített és létesít itt új üzemet.

Ha nincs adósságkonszolidáció, mindez kevés lett volna - mondta a miskolci polgármester.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×