Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Szakszervezet: jár a vasárnapi pótlék a pláza-dolgozóknak

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezet (KASZ) szerint továbbra is jár a vasárnapi pótlék a bevásárlóközpontokban dolgozó munkavállalóknak, mert a Kúria vonatkozó döntése az érdekképviselet szerint a korábbi Munka törvénykönyvére (Mt.) alapul, időközben azonban megváltoztak a jogszabályok.

A Magyar Nemzet szombati számában arról írt, hogy precedensértékű döntést hozott a Kúria a boltok vasárnapi nyitva tartása ügyében. Eddig vitatéma volt, hogy a hét végén is nyitva tartó plázák üzletei milyen megítélés alá esnek egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során.

A KASZ keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: "nagy riadalmat váltott ki" a Kúria döntése, amely egy 2010-ben kezdődött jogvitára vonatkozik. A KASZ szerint a hírt kommentálók a kúriai határozat magyarázatából téves következtetéseket vontak le. A jogszabályok időközben megváltoztak, így ami alkalmazható volt egy 2010-es perben, az ma már nem érvényes. A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi törvény pedig pontosan meghatározza a vasárnapi pótlék megfizetésére vonatkozó eljárásrendet - hívja fel a figyelmet a KASZ.

A szakszervezet felidézi, hogy a perben a bíróság egy kereskedőnek adott igazat, akit a munkaügyi hatóság azért bírságolt meg, mert egy budapesti bevásárlóközpontban lévő üzletében a munkavállalóknak nem fizette meg a vasárnapi munkavégzésért a Munka törvénykönyve által előírt pótlékot. Döntését a Kúria azzal indokolta, hogy az adott üzlet egy forgalmas helyen lévő bevásárlóközpontban található, valamint az elmúlt évek során a vásárlási szokások átalakultak, a társadalmi igények jelentősen megváltoztak. Így a Kúria a fővárosi bevásárlóközpontban lévő üzletet rendeltetésénél fogva vasárnap is működő munkáltatónak minősítette.

A korábbi törvény - az 1992. évi XXII. törvény, vagyis a régi Munka törvénykönyve - értelmében valóban nem járt a vasárnapi pótlék a vasárnap rendeltetése folytán is működő munkáltatónál, illetve munkakörben foglalkoztatott munkavállalónak, de a kereskedelem korábban nem tartozott ebbe a kategóriába.

Mivel a Kúria - szakítva a korábbi gyakorlattal - a fővárosi bevásárlóközpontban található, a perben szereplő üzletet a vásárlási szokások és a társadalmi igények átalakulása miatt rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősítette, ezért a pótlék a korábbi szabály alapján valóban nem illetné meg a munkavállalót - írja a KASZ.

A szakszervezet kiemeli, hogy az ügyben még a régi Munka törvénykönyve szabályait kellett alkalmazni, a jelenlegi szabályozásra azonban nem "húzható rá" ez a határozat, hiszen 2012. július 1. óta új Mt. van., amely egészen más filozófia szerint szabályozza a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot.

A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény pontosan meghatározza a vasárnapi pótlék megfizetésére vonatkozó eljárásrendet, és konkrétan kiemeli, hogy vasárnap rendes munkaidő a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló számára osztható be, egy másik szakaszban pedig kimondja, hogy ezen munkavállalókat a vasárnapi rendes munkavégzésükért ötven százalék bérpótlék illeti meg.

A szakszervezet úgy ítéli meg, hogy addig, amíg az új szabály világosan és egyértelműen a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatók munkavállalóit jelöli meg vasárnapi pótlék jogosultjaiként, addig ez vonatkozik a plázákban működő kereskedelmi egységekre is.

A KASZ arra kéri a plázákban dolgozó munkavállalókat, hogy amennyiben munkáltatójuk nem fizeti meg számukra a vasárnapi rendes munkavégzésükért járó pótlékot jelentkezzenek a (06-1)428-80-13-as telefonszámon, e-mailben az elnokseg@kasz.t-online.hu címen, vagy a KASZ Facebook-oldalán - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×