Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Így alakulnak jövőre a balatoni horgászjegyárak

A költségek növekedése ellenére jövőre sem emelkednek a három éve változatlan balatoni horgászjegyárak - közölte Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A mintegy 40 ezresre becsült balatoni horgásztársadalomnak 10 százalékkal megnövelt pontytelepítéssel is kedvez a társaság: az idei évre előirányzott 300 tonna helyett 330 tonna két-három nyaras pontyot telepítenek a tóba az év végéig - tette hozzá.

A vezérigazgató elmondta, hogy mindezek fedezetét az angolnafogásokból fakadó bevételek adják. A Sió-zsilipnél elhelyezett angolna-csapda zsákmánya a vízeresztésektől függ, ezért minden évben esetleges, így nem lehetett előre tervezni a cég költségvetésébe.

Hozzátette, hogy a cég azért is szeretne kedvezni a horgászoknak, mert ellensúlyozni akarja azokat a szigorításokat, amelyek a szeptemberben életbe lépett halgazdálkodási törvény november közepén napvilágot látó végrehajtási rendeletében várhatóak.

Füstös Gábor példaként említette, hogy a tervek szerint nemcsak alsó, hanem felső méretkorlátozás is lesz a kifogott halaknál, illetve az eddiginél több halfaj horgászatában várható tilalmi időszak bevezetése. Megjegyezte, hogy a változások közül többel nem ért egyet szakmailag, egyebek közt azért, mert azokat nem előzte meg semmiféle tudományos kutatás, és mert megbonthatják a tó ökológiai rendszerét.

A balatoni horgászjegyeknél egyetlen, leginkább a helyi horgászoknak kedvező változást vezetnek be: a Nyugati-övcsatorna területi engedélye jövő évtől érvényes lesz a Kis-Balaton horgászható területére és a Fonyódi-árokra is. Változás lesz az is, hogy a január végéig kapható akciós jegyeket vásárlóknak az állam által kibocsátott fogási napló mellett a balatoni fogási naplót is vezetniük kell. Erre azért van szükség, hogy a balatoni fogási eredményekről a víz kezelője közvetlenül kapjon adatokat a sikeres halgazdálkodás érdekében.

Az idei halgazdálkodási terv szerint a ponty mellett 60 ezer egynyaras süllőt, 250 ezer előnevelt csukát, valamint kétezer növendék compót is telepítenek a tóba, ezek egy része már tavasszal vízbe került. Újdonságnak számít, hogy az idén az őshonos ragadozóhalak állományát is gyarapítják balin, sügér és harcsa kihelyezésével.

Havranek Mihály halőrzési és vagyonvédelmi vezető elmondta, hogy a törvényi szigorításoknak is köszönhetően az idén több orvhalászt fogtak a vízi-rendészettel együtt, mint a korábbi években, és nőtt a horgászati szabályok megsértése miatt indított eljárások száma is. A halőrök eddig 207 feljelentést tettek a halászati, halgazdálkodási törvény megsértése miatt, a horgászrendi szabályok megsértése okán 82 esetben jártak el, orvhalászaton 26 embert értek tetten, és összesen 5500 méternyi orvhalász-hálót gyűjtöttek be.

Szó esett a kormoránokról is, amelyek egyre nagyobb problémát jelentenek a Balaton és a térség halastavainak halgazdálkodásában. Az ezres nagyságúra is felduzzadó madárrajok a becslések szerint naponta 400-500 kilogramm halat, főként süllőt és gardát zsákmányolnak a vizekből. A környezetvédelmi felügyelőség évente 200-200 kormorán kilövését engedélyezi a cég két tógazdaságánál, de kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a jövőben, mivel a madarak száma évek óta egyre nő a térségben. A társaság kérvényezi az illetékes hatóságnál, hogy a Balatonon is lehessen gyéríteni a jövőben a kormoráncsapatokat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×