eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Ön is elrontotta az adóbevallást?

580 ezer magánszemély rontotta el idén az adóbevallását. Az adóhivatal adószakmai szóvivője az InfoRádió kérdésére elmondta: a bevallások 80 százalékát az adózók bevonása nélkül ki tudja javítani az adóhatóság.

A hibás adóbevallások magas száma azért nem annyira elkeserítő, mint amennyire elsőre hangzik, mert a bevallások mintegy 80 százalékában csak kisebb hibákat talált az adóhatóság, és ezeket az adózók közreműködése nélkül ki tudja javítani - mondta az InfoRádió kérdésére Linczmayer Szilvia, a NAV adószakmai szóvivője. Hozzátette: a jellemző hibák közé tartozik, hogy valaki elírja a saját, vagy az édesanyja nevét.

A slágerhiba továbbra is az aláírás elhagyása, ez pedig olyan hiba, amelyet telefonos ügyintézéssel sem lehet javítani, így az érintettnek személyesen kell felkeresnie az adóhatóságot. A hibázók nem kapnak semmilyen büntetést, egyedül azokat érheti hátrány, akik adóvisszatérítésre jogosultak, hiszen ők, a saját hibájuk miatt, később kapják meg az utalást.

A Magyar Nemzet hétvégi számában írta meg, hogy félmilliónál is több, egész pontosan 585 ezer magánszemély rontotta el idén az adóbevallását.

Érdekes az is, hogy a júniusi előzetes adatok szerint valamivel több mint egymillió ember igényelt vissza adót, az igénylések teljes összege meghaladja a 37 milliárd forintot. Eszerint egy-egy személy átlagosan nagyjából 37 ezer forintot várt vissza.

Június közepéig több mint félmillió igényt teljesített az adóhatóság, s az összeg nagyobb része, 25,6 milliárd forint célba is ért. A NAV 735 esetben csúszott ki a 30 napos határidőből, késedelme miatt összesen 280 ezer forintot fizetett azoknak a magánszemélyeknek, akik emiatt később kapták meg a pénzüket. A hatóság késlekedése így esetenként átlagosan 380 forintba került.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×