Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
331.43
bux:
119395.26
2026. január 14. szerda Bódog

Lázár: a kormány célja, hogy nehezebben lehessen hozzájutni a cigarettához

A kormány célja 2010 óta az, hogy kevesebb helyen lehessen cigarettázni, és nehezebben lehessen hozzájutni a dohánytermékekhez - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető fideszes Lázár János hétfőn. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormányfő 10 helyett 12 százalékos árrést szeretne a dohány-kiskereskedőknek. Nincs bizonyíték arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit - jelentette ki.

Lázár János a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kormány három éve dolgozik azért, hogy megnehezítse a dohánytermékekhez való hozzájutást, illetve hogy minél kevesebb helyen lehessen cigarettázni.

Jelezte, ez személyes elkötelezettsége is, az általa vezetett Hódmezővásárhely volt az első város, ahol az intézményekben és a közterületeken megszüntették a cigarettázást, s ha rajta múlna, teljesen megtiltaná azt az országban, miután a dohányzás évente 35 ezer ember halálát okozza. A teljes tilalom azonban egyelőre illúzió, mivel hárommillióan dohányoznak - fűzte hozzá.

A fideszes politikus szerint mindazonáltal az eddigi tiltások eredményesek voltak, de "a budaörsi nagy bevásárlóközpontokban" a 18 éven aluli fiatalok ma is minden gond nélkül hozzájutnak cigarettához és alkoholhoz. A kormány ezen is változtatni szeretne - hangsúlyozta, hozzátéve: ez nyilvánvalóan érdeksérelmeket okoz a dohánygyártóknak, mivel ezáltal kevesebb cigaretta fog fogyni.

Kiemelte, hogy a trafiktörvényt - amely állami monopóliummá nyilvánította a dohánytermékek kiskereskedelmét - engedélyeztették az Európai Bizottsággal, amely nem emelt kifogást a koncessziós rendszerrel szemben.

Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit - jelentette ki Lázár János az eredményekkel kapcsolatos bírálatokra reagálva. Úgy fogalmazott: bár nem nézte meg a nyertesek listáját, nem tudja garantálni, hogy "minden trafikjogosultság szocialistákhoz kerüljön", és nem tudja kizárni azt sem, hogy a győztesek között van, aki "valaha már a Fideszre szavazott".

Jelezte: állnak a vizsgálatok elé, de ha a vádak alaptalannak bizonyulnak, felelniük kell azoknak, akik megfogalmazták őket.

Arra a kérdésre, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is támogatnák-e, úgy válaszolt, mivel a Párbeszéd Magyarországért feljelentés tett az ügyben, szerinte előbb meg kell várni a rendőrségi vizsgálat végét.

A hvg.hu pénteken - fideszes forrásokra hivatkozva - írt arról: a kormánypárt helyi politikusai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát. Lázár János azt mondta, reméli, hogy ha büntetőeljárás indul, a szerkesztőség nyilvánosságra hozza információforrása kilétét.

Beszélt arról, úgy látja, a dohánygyártók egy része azt szeretné elérni, hogy a trafikok ne tudják megkezdeni működésüket július 1-jén.

Lázár János azt is elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök határozott álláspontja, hogy tíz helyett - Ausztriához hasonlóan - tizenkét százalékos árrést kellene garantálni a trafiktörvényben a dohány-kiskereskedőknek. Az államtitkár - aki egy a parlament előtt lévő javaslatban tízszázalékos árrést szorgalmazott - azt mondta, kéri a Fidesz-frakciót, hogy fontolja meg a kormányfő javaslatát.

Arra a felvetésre, hogy miért csak a trafikpályázatok eredményhirdetése után javasolta a garantált árrést, Lázár János azt mondta: már februárban beszélt erről egy interjúban, és ezt kérték a kiskereskedők is.

Kérdésre válaszolva közölte: ez szabályozási kérdés, de szerinte nem okozza majd a cigarettaárak emelkedését a garantált árrés bevezetése, és a feketekereskedelem bővülésére sem számít.

Kitért arra is, az állam teljesíti ellátási kötelezettségét, így a legkisebb településeken is biztosítani fogják, hogy mozgóboltokból vehessenek cigarettát az emberek.

Giró-Szász András kormányszóvivő arról beszélt: a kabinet célja a fiatalok egészségének védelme. Ugyanis - folytatta - nemzetközi felmérések szerint a 13 és 15 év közötti fiatalok 45 százaléka kipróbálta már a cigarettázást, és jelentős részük sosem találkozott még azzal, hogy nem szolgálják ki. A kormány másik célja a trafiktörvénnyel, hogy magyar családi vállalkozásokat segítsen a multinacionális üzletláncok helyett - mondta.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×