eur:
389.14
usd:
361.27
bux:
68455.09
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Jobb évet vár idén az FHB Jelzálogbank vezetése

Jobb évet vár idén a tavalyinál az FHB Jelzálogbank vezetése. A társaság közgyűlésén elhangzott: a betétgyűjtésre, a lakáshitelezésre, illetve a vállalati kör szélesítésére helyezik 2013-ban a hangsúlyt.

Valamivel több mint 58 százalékos részvétellel zajlott le az FHB Jelzálogbank közgyűlése. A társaság 2012-ben 4 és fél milliárd forintos veszteséggel zárt, de az igazgatóság 2013-ra már nyereséget vár.

Az FHB Jelzálogbank vezérigazgatója beszámolójában kiemelte: a 2012-es piaci körülmények a teljes bankszektor számára kedvezőtlenek voltak, példaként említette a végtörlesztést, a bankadót, és a lakáspiaci mélypontot is. Köbli Gyula ugyanakkor pozitív fejleményként említette: hogy tavaly folyamatosan nőtt a lakossági és a vállalati bankszámlák száma, és valószínűleg a tranzakciós illetéknek köszönhetően pedig a bankkártyás tranzakciók is dinamikus bővülést mutattak.

2012-ben a vállalati szegmensben sikerült teljesíteni a kitűzött 10 százalékos bővülést. Az FHB Kereskedelmi Bank vezérigazgatója azt mondta: idén jobb évet várnak a tavalyinál, például a betétgyűjtés területén, a lakossági jelzáloghiteleknél és a vállalati hiteleknél is bővülést várnak - tette hozzá Soltész Gergő, aki az InfoRádiónak elmondta: a vállalati hitelek esetében 15-20 százalékos bővülésre számítanak. A lakossági jelzáloghitel tekintetében akár a 30 százalékos bővülés is elképzelhető.

A pénzintézet bízik az otthonteremtő program sikerességében, illetve abban, hogy a jegybank növekedési hitelprogramja érdemben hozzájárul a bővüléshez. A társaságnál osztalékot nem fizetnek. Ötéves határozott időtartamra külső igazgatósági tagként Spéder Zoltánt és Christian Rienert újraválasztotta, új tagként Starcz Ákost és Balogh Gabriellát megválasztotta a közgyűlés. Köbli Gyula, Foltányi Tamás és Soltész Gergő belső igazgatósági tagként folytatja munkáját április 30-ától a társaságnál. A felügyelőbizottságba új tagként Kádár Tibor került be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×