Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Akiknek Brüsszelben is jól hallatszik a hangjuk

Alig kezdődött meg csütörtök késő este, nem sokkal éjfél után már fel is függesztették - péntek délig - az unió 2014 és 2020 közötti időszakának keretköltségvetéséről szóló EU-csúcstalálkozót - közölték diplomaták. Merkel szkeptikus, Francois Hollande "még nem elégedett" a költségvetési javaslat új tartalmával. Szerinte "csak részben hallották meg" Franciaország hangját, miszerint Párizs meg akarja őrizni a mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét.

A plenáris megbeszélés halasztásának az az oka, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke - a tagországok állam-, illetve kormányfőivel folytatott csütörtöki kétoldalú megbeszélései nyomán - átdolgozta a költségvetési tervezetet, és azt most a csúcsvezetőknek tanulmányozniuk kell. Az első reakciók fényében magának Van Rompuynek is át kell még egyszer gondolnia az általa javasolt számokat.

Az első értesülések szerint a kiadási főösszeget illetően Van Rompuy további csökkentést indítványoz, ám a mezőgazdasági támogatások és az úgynevezett strukturális alapok keretét - ide tartoznak a kohéziós alapok is - az eredetileg elképzeltnél kisebb mértékben kurtítaná meg.

Uniós források szerint az Európai Bizottság által eredetileg indítványozott 1033 milliárd eurós, majd a Van Rompuy által nemrégiben javasolt 973 milliárd eurós helyett a legújabb Van Rompuy-elképzelés értelmében 940 milliárd eurós lenne a keretköltségvetés főösszege. Ez az újabb csökkentés elsősorban brit, másodsorban német követelésre került be a tagállamok vezetőinek éjfél után kiosztott tervezetbe.

Az említett - nevük mellőzését kérő - források azt állítják, hogy a versenyképesség előmozdítását célzó keretet 13 milliárd, az európai infrastrukturális hálózatok fejlesztésére szolgáló pénzeket ("Connecting Europe" program) 5 milliárd, az uniós külpolitika költségvetési keretét 5,5 milliárd, az európai polgárok biztonságát szolgáló programok keretét 1,6 milliárd euróval rövidítenék meg. Ezzel szemben a mezőgazdasági támogatási politika 7,7 milliárd euróval, a kohéziós (felzárkóztatási) politika pedig 11 milliárd euróval kapna többet, mint amennyi az előző Van Rompuy-tervezetben szerepelt.

A tagállami vezetők testületének elnöke "mérséklő célzatúnak" nevezte saját javaslatcsomagját. Ez alatt - a korábbi megnyilatkozások fényében - nyilvánvalóan az értendő, hogy az előző számoszlopokkal gyakorlatilag senki sem volt elégedett, ezért ő most igyekezett itt is, ott is mérsékelni a zúgolódást.

Felettébb kétséges azonban, hogy sikerrel jár-e Herman Van Rompuy. Angela Merkel német kancellár azzal távozott a megbeszélésről, hogy ez a rendkívüli csúcstalálkozó "valószínűleg nem hoz eredményt", és alighanem újabb tanácskozásra lesz szükség. Szavaiból kiderült, hogy a legutóbbi javaslatokra adott első tagállami reakciók nyomán Van Rompuynek is újabb indítványt kell majd letennie az asztalra péntek délre.

Francois Hollande francia köztársasági elnök is azt mondta az ülésről távozóban, hogy "még nem elégedett" a költségvetési javaslat tartalmával. Szerinte "csak részben hallották meg" Franciaország hangját, miszerint Párizs meg akarja őrizni a mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét.

Az EU-csúcstalálkozó első ülésén így gyakorlatilag egyetlen érdemleges eredmény született: az állam-, illetve kormányfők jóváhagyták, hogy Yves Mersch, a luxemburgi központi bank kormányzója tagságot kapjon az Európai Központi Bank irányító testületében.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×