Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
315.89
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Sanader-ítélet - Mol: tárgyi tévedések a céget érintő vádakban

A Mol-csoport álláspontja szerint tárgyi tévedéseket és félreértelmezéseket tartalmaz a Molt érintő vádakat illetően a Sanader-ítélet bírói indoklása.

Az olajtársaság szerdai közleményében - áttanulmányozva a volt horvát miniszterelnök elleni perben kedden hozott ítélet bírói indoklását és az abban szereplő magyarázatokat - fel kívánja hívja a figyelmet a Molt érintő vádakkal kapcsolatos egyes tárgyi tévedésekre és félreértelmezésekre. Ezek közé sorolja, hogy a bíróság részére nem nyújtottak be olyan tényleges bizonyítékot, amelyek a Mollal kapcsolatos vádakat igazolták volna.

A Mol-csoport álláspontja szerint továbbá tévesek az indoklásban az INA vállalatirányítási szabályaival, illetve azzal a gyakorlattal kapcsolatos állítások, ahogy a Mol az INÁ-t irányítja.

Emellett a Mol megkérdőjelezi, hogy az eljárás, különös tekintettel a Mol elleni vádakra, összeegyeztethető-e bárhol is az Európában alkalmazott jogi eljárásokkal, normákkal és elvekkel.

A közlemény szerint a Mol mint Horvátország legnagyobb külföldi befektetője, fenntartja a jogot, hogy ügye érdekében "nemzetközi lépéseket" tegyen, ha szükséges.

A zágrábi megyei bíróság kedden első fokon összesen tíz év börtönbüntetésre ítélte Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, részben hivatali visszaélés és vesztegetés bűntettének elkövetése miatt. Az ítélet szerint Sanader 1994-1995-ben, még külügyminiszter-helyettesként mintegy félmillió euró jutalékot fogadott el a Hypo Alpe Adria banktól azért, hogy Horvátország az osztrák pénzintézettől vegyen fel kölcsönt csaknem 10 millió euró értékben, illetve lehetővé tette a bank terjeszkedését Horvátországban.

A másik vádpont szerint Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett, a veszteséges gázüzletág kivételével. A Hypo-ügyben 3 év hat hónap, az INA-Mol-ügyben hét év hat hónap börtönbüntetést szabott ki a bíróság, illetve a jogtalanul szerzett pénz elkobzását is kimondta.

A Mol az ítélet után kedden közleményben utasította vissza a társaságot érintő vádakat, és közölte, hogy az ítéletet előzetes döntésnek tekinti.

A Központi Nyomozó Főügyészség szintén keddi közleményében arra emlékeztetett, hogy 2012 januárjában bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Mol-INA-ügyben.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott lángra a finomító. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×