Infostart.hu
eur:
390.98
usd:
331.55
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Tízmilliárd forint uniós forrás turisztikai célokra

Turisztika attrakciók és szolgáltatások, valamint az egészségügyi turizmus fejlesztésére, továbbá helyi és térségi turisztikai desztinációsmenedzsment-szervezetek, turisztikai klaszterek létrehozására 10 milliárd forint európai uniós forrásra lehet még pályázni a közép-dunántúli régióban - mondta el kedden sajtótájékoztatón a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója.

Molnár Tamás tájékoztatása szerint 2007 és 2013 között 167 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthattak, illetve juthatnak a Fejér, Komárom-Esztergom, és Veszprém megyét magába foglaló régióban a pályázók.

A támogatási összeg 22.7 százalékát - 38 milliárd forintot - turisztikai fejlesztésekre szánták. Az összegből 28 milliárd forintot már jóváhagytak, 10 milliárd forint értékű támogatásra még lehet pályázni.

A turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztésére - a balatoni kiemelt üdülőkörzet nélkül - 2 milliárd forint uniós forrás áll a pályázók rendelkezésére. Erre a célra az eredeti beadási határidő meghosszabbításával október elsejéig lehet pályázni.

Az egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztésére csaknem 4 milliárd forint uniós forrásra lehet pályázni szeptember 3-áig. A helyi és térségi turisztikai szakmai szervezetek és turisztikai klaszterek létrehozására, illetve fejlesztésére pedig 440 millió forint európai uniós keret áll még rendelkezésre október 15-éig.

A rendszeresen pályázók között van Székesfehérvár önkormányzata, amely ezúttal a volt vidámpark területére tervezett Koronás parknak a tervek szerint 350 millió forintba kerülő kialakítására szeretne támogatást nyerni.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a város már eddig is több, a turizmus céljait is szolgáló beruházást valósított, illetve valósít meg európai uniós támogatással. Így újították meg a város műemléképület-együttesét, a Hiemer-Font-Caraffa Házat, s újul meg hasonló projekt keretében a Fő utca és a város főtere.

Európai uniós forrás igénybevételével alakult meg Fejér megye székhelyének turisztikai szakmai szervezete, és pályázat segítségével szeretnének lehetőséget teremteni számára a környékbeli hasonló szervezetekkel való együttműködésre.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×