Infostart.hu
eur:
390.98
usd:
331.58
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Alig száz ponttal esett a BUX

Alacsony forgalomban pénteken is folytatódott az egész hetet jellemző lejtmenet a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX 97,97 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 17.387,11 ponton zárt.

Nagyon alacsony, mindössze 3,3 milliárd forint összértékű forgalomban a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest, kivételt a Richter jelentett, amely némiképp erősödni tudott.

A pénteki kereskedési napon nem lehetett letagadni, hogy nyár van - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője az alacsony forgalomra célozva. A nap egyetlen kiemelendő momentuma az volt, hogy a Mol forgalma ezúttal nagyobb volt, mint az OTP-é - tette hozzá.

A kereskedő kifejtette, hogy sem a nyugat-európai, sem a tengerentúli tőzsdéken nem történt szignifikáns elmozdulás, ebbe a trendbe illeszkedett a BÉT is. A tőzsdéken a hét közepén megindult negatív hangulat ugyan csillapodott kissé, ennek ellenére a magyar piacon az OTP folytatta az esést, és a blue chipek közül a legnagyobb mértékben, több mint másfél százalékkal csökkent az árfolyama. Sőre Balázs szerint azonban az alacsony forgalom miatt ebből nem érdemes messzemenő következtetést levonni.

Az üzletkötő szerint a jövő héten még a mostanihoz hasonló nyárias hangulat lehet a tőzsdén, de szeptembertől talán már felpöröghet a piac.

A Mol 75 forinttal, 0,46 százalékkal 16.100 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 59 forinttal, 1,62 százalékkal 3.572 forintra esett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 416 forintra gyengült, forgalma 146,0 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 255 forinttal, 0,65 százalékkal 39.650 forintra erősödött, a részvények forgalma 112,1 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott 16.900 forintot ért, forgalma 25,9 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.037,42 ponton zárt pénteken, ez 5,82 pontos, 0,56 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×