Infostart.hu
eur:
389.74
usd:
330.27
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Így keresünk új állást a neten

Tíz magyar internetezőből négy keres jelenleg is állást, és a munkával rendelkezők fele is várhatóan új munkahely után néz az elkövetkezendő 12 hónap során - derült ki a Jobinfo.hu megbízásából a KutatóCentrum által készített felmérésből. Elsősorban a 18-34 évesek gondolják úgy, hogy egy éven belül munkát fognak keresni.

A magyar internetezők 55 százaléka véli úgy, hogy az elkövetkezendő egy évben állást fog keresni, elsősorban a 18-34 és a 45-54 év közötti korosztály - derült ki a Jobinfo.hu megbízásából a KutatóCentrum által készített felmérésből.

Megdöbbentő, hogy azok közül, akik a felmérés pillanatában állással rendelkeztek, minden második munkavállaló a közeljövőben nagy valószínűséggel új állás után néz - mondta Kristók Balázs, a Jobinfo.hu állásportál vezetője. Azok között, akik jelenleg ugyan nem keresnek állást, de az elmúlt 3 évben igen, jóval többen (51 százalék) számítanak rá, hogy az elkövetkezendő 12 hónapban ismét rákényszerülnek az álláshirdetések böngészésére, mint azok, akik már régebb óta nem keresnek új állást (21 százalék).

Az internetezők jellemzően a világhálót választják álláskeresésre is. A neten keresők körében az álláskereső oldalak (90 százalék) a legnépszerűbbek, ezt követik azok testre szabott hírlevelei (56 százalék), a keresők (54 százalék) és közvetlenül a kiválasztott cég honlapja (49 százalék), de a közösségi oldalakon is több mint ötödük tájékozódik. Az internetes csatornák mellett még gyakori az ismerősök, barátok, rokonok ajánlása és az apróhirdetési újságok böngészése.

Érdekesség, hogy a nők jellemzően inkább fordulnak a munkaügyi kirendeltségekhez és karrierirodákhoz, vagy számítanak ismerőseik, barátaik, rokonaik ajánlására, mint a férfiak. A hölgyektől a kreatívabb karrierépítés sem áll távol, a most futó szlogenpályázatunkon is több a női résztvevő. Az erősebbik nem viszont elsősorban a munkaerő-közvetítői és fejvadász cégekben, az állásbörzékben vagy a kiválasztott vállalat közvetlen megkeresésében bízik - fejtette ki a Jobinfo.hu szakembere.

Az interneten állást keresők között a felsőfokú végzettségűek több mint kétharmada a kiválasztott cég honlapján is tájékozódik, míg az internetes fórumokat jellemzően az alacsonyabban iskolázott internetezők keresik fel munkakeresés céljából.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 24. 08:15
2025. december 24. 07:31
×
×
×
×