Infostart.hu
eur:
389.12
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Orbán Viktor a Magosz vezetőivel egyeztetett

Közös nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor miniszterelnök és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken Budapesten: megállapították, hogy "a szövetségi szerződés pontjai beépítésre kerültek a kormányprogramba, az Alaptörvénybe, és a javaslatok többsége megvalósult".

A közös nyilatkozatot azt követően hozták nyilvánosságra, hogy a miniszterelnök a hétfőn elindított szövetségesi konzultáció keretében találkozott az Országházban a Magosz vezetőségével. Az eszmecserén, amelyen részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is, a mezőgazdaságot, illetve a vidékfejlesztést érintő kérdésekről tárgyaltak.

A közös nyilatkozat leszögezi: a Fidesz és a Magosz 2010. március 10-én megkötött együttműködési szerződésének legfontosabb pontja a hazai termőföld és az ivóvízkészletek védelme, a felettük való rendelkezési jog nemzeti kézben tartása.

Az állásfoglalás emlékeztet arra, hogy az elmúlt két évben a Fidesz és a Magosz számos konkrét kérdésről egyeztetett, és talált ennek nyomán a vidéki életet könnyítő megoldásokat.

A közös nyilatkozat példaként hozza a mikro-, kis- és közepes vállalkozások helyzetét és azt, hogy sikerült 2014. április 30-ig meghosszabbítani a külföldiek magyar termőföldvásárlási moratóriumát.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
Hirtelen fordult a forint árfolyama

Hirtelen fordult a forint árfolyama

Miközben a nemzetközi piacokon kedvező a hangulat (az amerikai tőzsdék új történelmi csúcsra mentek), a forint nem teljesít jól a mai munkaszüneti napon. A hajnali órákban toltak egyet az euró-forint kurzuson, és ezzel az árfolyam a 391,50-es szinten is járt. Mivel ma a hazai bankközi piac zárva van, az illikvid kereskedésben érzékenyen tud reagálni a kurzus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×