Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Görögország harmadik mentőprogramra szorulhat

Görögország hivatalos hitelezői és ellenőrei szerint 2015-től újabb, immár harmadik mentőprogramra is szükség lehet, legalább 50 milliárd euró erejéig.

Miután az euróövezet a múlt héten jóváhagyta a második, 130 milliárd eurós finanszírozást Görögország számára - az első, 110 milliárd eurós programot 2010. májusban hagyták jóvá -, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank szakértői a legutóbbi görög jelentésükben úgy vélték, hogy az eddigi támogatásoktól Görögország még nem feltétlenül lesz képes visszatérni a tőkepiacra önálló finanszírozásért. Ezért a 2015-20-as időszakra várhatóan további, 50 milliárdos hitelkeretet kell kidolgozni a számára - ekképp summázta saját értesülése alapján a Der Spiegel német hírmagazin vasárnap a "trojka" beszámolóját.

A német hírmagazin honlapján hozzátették, hogy a jelentés végső változatából kihagyták ezt az előrejelzést, éspedig a német kormány nyomására.

A múlt héten jóváhagyott mentőprogramot 107 milliárd eurós adósságkönnyítés is kíséri - mint feltétel - Görögország számára: ebben a részvételt a görög állampapírok jelentős részét jegyző magán kereskedelmi bankoktól várják, úgy, hogy a görög tartozást a bankok új kötvényekre válthatják, amelyeknek a névértéke az eredetieknek átlagosan a 46,5 százaléka lesz, és a kamatuk is kisebb lesz az eddiginél.

Az EU statisztikai hivatalának utolsó adata szerint Görögország kormányzati adóssága 347,2 milliárd euró volt tavaly a harmadik negyedév végén, ez a GDP 159,1 százalékának felelt meg. Az adósságból mintegy 200 milliárddal magán hitelezőknek tartozik Görögország.

Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×